Dr. Courtney Brown – A terjedelmes UFO-irodalom torzításai

Ha összehasonlítjuk a földönkívüliek földi és azon kívüli tevékenységéről rendelkezésünkre álló ismerethalmazt a terjedelmes UFO-irodalommal, akkor az utóbbiban sok, tudományosan megalapozatlan torzítással találkozunk.

A hamis következtetések azonban nem a hozzá nem értésből fakadnak. Kutatásaim során sok olyan intelligens emberrel találkoztam, vagy olvastam a könyvüket, akik nehezen megfejthető, bonyolult problémák megoldásán fáradoztak.

Az UFO-rejtély azonban még távolbalátással sem könnyen érthető, az ily módon nyert ismeretek nélkül pedig egyenesen megfejthetetlen. Ezen kívül a nyilvánosság számára csak azok a szemtanúk szolgálnak információs forrásként, akik láttak idegen objektumokat, vagy akik beszámoltak eltérítésükről (a beszámolók rendszerint hipnotizált egyénektől erednek).

Olyan információról is tudunk, amikor barátságos földönkívüliek szándékosan közölnek valamit a transzhoz hasonló állapotba hozott, hozzájuk pozitívan viszonyuló emberekkel.

Ez utóbbi információkkal sok a probléma, elmondom azt is, hogy miért. Kezdjük a repülő idegen tárgyakról szóló beszámolókkal: a szemtanúk leírásai tudományos szempontból nem tartalmaznak elegendő információt. Mi egyéb derül ki ezekből a hírekből, mint hogy egy szokatlan repülő tárgyat észleltek? Fogalmunk sincs arról, hány fős volt a személyzet, milyen társadalomból érkeztek.

Az eltérítésről szóló irodalom bonyolultabb problémákat rejt magában, amelyek megoldása is nehezebb. Minden bizonnyal valóban megtörtént esetről számolnak be azok a személyek, akik azt állítják, hogy földönkívüliek elrabolták, majd egy UFO fedélzetére vitték őket. Ma már sok, a fentieket alátámasztó távolbalátási adattal rendelkezünk.

A jelentések általában arról szólnak, hogy emberi lényeket visznek el akaratuk ellenére, és inkubátorként használják őket genetikai úton létrehozott, részben földönkívüli, részben ember-utódok kihordására a terhesség első három hónapjában.

Az eltérített személy nem egy esetben amnéziába esett, amit csak hivatásos terapeuta tudott feloldani hipnózisos kezeléssel. Két, tudósok által szisztematikusan megírt, jól használható beszámolót is olvashatunk erről a témáról: az egyik Eltérítés (Abduction) címen jelent meg John E. Mack, a Harvard Egyetem professzorának tollából (1994), a másikat a Temple Egyetem tanára, David Jacob írta Titokzatos élet:UFO-eltérítésekről készült eredeti dokumentum beszámolók (Secret Life: Firsthand Documented Accounts of UFO Abductions) címen (1992).

Dr. Mack, a Harvard Orvosképző pszichiátere felmérésekre hivatkozva azt állítja, hogy több mint egymillió amerikai állampolgárt térítettek el legalább egyszer élete során, és nemcsak az Egyesült Államok lakóit érhetik ilyen élmények.

Némelyek – általában pszichológiai kezelés formájában – segítséget kérnek a lelki élmények feldolgozásához, bár számuk viszonylag csekély. Úgy tudom, hogy a terapeuták nem hivatalos jelentései szerint eddig mintegy 40.000 ember folyamodott szakszerű ellátásért az Egyesült Államokban eltérítés miatt. Nem tudom, hogy a becslés megfelel-e a valóságnak.

Nagyon valószínű, hogy azok a személyek keresnek fel tanácsadót, akiket megzavart a földönkívüliekkel való találkozás. Ennek az lehet az oka, hogy a földönkívüliek és az emberek közti érintkezések, néha nem zökkenőmentesen zajlanak, bár legtöbbjük nem vált ki traumatikus hatást. Nem tudni, hogy ennek mi az oka. Ha valóban ez a helyzet, akkor az eltérítésekkel foglalkozó irodalom torzított forrásmintából merít. Tehát az irodalom nem az eltérített egyének reprezentatív mintáját mutatja be.

Pont az ellenkezője történik; mivel a minta nem reprezentatív, a kutatás félelmet, traumát tükröző, torz képet tár elénk. emiatt a művek nagy része (Mack írása nem ide tartozik) – a várakozásoknak megfelelően – figyelmeztetéseket tartalmaz a gonosz idegenekre vonatkozóan, akik felnőtteket rabolnak el, és embriókat zsákmányolnak náci jellegű genetikai kísérleteikhez.

Nem az a kérdés, hogy ez igaz-e, hanem, hogy

meg lehet-e állapítani a földönkívüliek valódi természetét traumát átélt emberek egyoldalú véleménye alapján?

Objektívebb képet kapnánk, ha azokról az esetekről is tudomásunk lenne, amikor az interakció zökkenőmentesen zajlott le a földönkívüliek és az ember között. De ilyen személyeket nem ismernek a terapeuták, mivel ők nagy valószínűséggel nem keresik szakember segítségét.

A másik torzítási lehetőség az eltérítés-irodalom többségében jelen lévő hipnózisban rejlik. A hipnózis segítheti az eltérítettek emlékeinek felidézését.

Viszont ha a szürkék tényleg képesek az emlékezet befolyásolására, mint ahogy azt az irodalom állítja, akkor nagyon valószínű, hogy a felidézett emlékek sem szolgálnak reprezentatív mintául.

Ráadásul igencsak valószínű, hogy azok az élmények tolulnak fel leginkább, amelyek a legerősebb emocionális hatást gyakorolták az eltérítettre, vagyis a sokk és trauma pillanatai.

A helyzet az, hogy minden jel szerint reprezentatív mintának nem tekinthető eltérítettek hasonlóképpen nem reprezentatív emlékeivel állunk szemben. Mégha a beszámolókban szereplő adatok valósak is,

akkor sem lehet belőlük általános következtetéseket levonni a földönkívüliek szándékára vonatkozóan.

Ez olyan dolog, mintha a földönkívüliek úgy próbálnák kifürkészni az emberi természetet, hogy csak autóbalesetet szenvedett embereket interjúvolnak meg. A vizsgálat eredménye az lenne, hogy az ember gondatlan, gyakran ittas, szadista, gonosz lény, aki előszeretettel okoz szenvedést saját fajának. A szenvedés persze létezik, de ezt tenni meg az emberi kultúra legfőbb jellemzőjének, ugyancsak torz képet adna fajunkról.

Harmadik kifogásom az eltérítésekkel foglalkozó irodalommal kapcsolatban a kutatók hozzáállását érinti. az elrabolt, kihasznált egyénekkel könnyű együtt érezni. Az embert befolyásolják érzelmei, hamar azonosul egy traumatikus esemény áldozatával. Utálja a becstelenséget, és megtorlást követel.

Amikor a kutatók rejtett emlékeket hoznak felszínre egy-egy hipnózisos kezelés során, ugyanabba az emocionális elfogult állapotba kerülhetnek, mint az áldozatok. Kevés kutatót képeztek ki arra, hogy képesek legyenek magukat elhatárolni a páciensektől. Csak a pszichológiai kezelésekben magas szinten jártas szakemberek tudják objektíven kezelni az ilyen elfojtott emlékeket.

Az érzelmek valódiak, és ellenőrzött, szakszerű körülmények között kell dolgozni velük. Hogy mást ne mondjunk, a páciens egészsége is ezt követeli meg. szerintem értelmezési szempontból nem lehet általános érvényű következtetéseket levonni pszichoterápiás kezelések területén nem megfelelően kiképzett egyének által gyűjtött adatokból, mivel azok félrevezetők lehetnek.

Az eltérítésekkel foglalkozó irodalom hitelessége akkor is csorbul – és ezzel elérkeztünk a negyedik szemponthoz -, amikor szemügyre vesszük azt a szélesebb értelemben vett kultúrát, amelyben a hír keletkezik.

Társadalmunk érdeklődéssel fordul az erőszakról szóló hírek felé. Fényesen bizonyítják ezt a tévécsatornák napi hírműsorai. Az éteren keresztül leginkább erőszakkal, és egyéb bűncselekményekkel árasztanak el bennünket, az áldozatot pedig patetikus módon ábrázolják.

A hírekben csak ritkán hallunk együtt érző szót a bűn elkövetőjére vonatkozóan, például, hogy azért vált lelkileg labilissá, mert gyermekkorában zaklatták, vagy mondjuk egy nagyváros lezüllött negyedében, egy parkban egy egész banda megerőszakolta. Ritkán kérdezünk rá a bűncselekmény motivációjára, sokkal inkább az érdekel bennünket, hogy milyen büntetést kap az elkövető. Nem vagyunk hajlandók érett, az élet bonyolultságát figyelembe vevő álláspontról vizsgálni a kérdést.

Ráadásul kultúránk élvezettel időzik el a kitalált vagy valós erőszak részleteiben. Az erőszak a hollywoodi filmipar egyik legsikeresebb terméke, a népszerű filmek szinte elengedhetetlen velejárója. Sajnos szembe kell néznünk az erőszak iránti vonzalmunkkal.

Valószínűleg az eltérített személyek komoly sérelmeket szenvedtek el eltérítésük során. ennek ellenére történeteiket

más szemszögből is vizsgálni kellene az igazi okokat kutatva.

Analógiával élve: a gyerekek erőszakként élik meg, amikor orvoshoz visszük őket a kötelező oltásra; lehet, hogy mi emberek is úgy érezzük, a földönkívüliek bántanak bennünket, mivel

nem ismerjük az események tágabb összefüggéseit.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni: nem akarom bagatellizálni az eltérítettek élményeit, mindössze arra szeretnék kilyukadni, hogy félelem és gyűlöletszítás helyett, higgadtan és objektíven kellene vizsgálni az eseményeket, mielőtt kialakul bennünk a meggyőződés, hogy ellenséges támadásnak vagyunk kitéve.

Utolsó kritikus megjegyzésem meglehetősen ellentmondásosan hangzik. Az is lehet, hogy sokan furcsállják majd.

Véleményem szerint ugyanis rasszista előítéletek is befolyásolják az adatokat. Kérem, ne értsék félre, nem azt akarom mondani, hogy az eltérítettek rasszisták. A problémát abban látom, ahogy társadalmunk a tőlünk különböző lényekre néz.

Az eltérítésekkel foglalkozó irodalomban a földönkívülieket szürke lényeknek írják le. Aprók, vékonyak, hatalmas forgó szemük van, durva a bőrük, és nem mutatnak érzelmi reakciót. Tehát nem magasak, szőkék, kék szeműek.

Véleményem szerint a feltűnő különbségek automatikusan sztereotípiákat váltanak ki belőlünk ezekre a lényekre vonatkozóan. Ha társadalmunkban nem lenne jelen a faji előítélet, itt sem hoznám szóba. Viszont, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, el kell ismernünk, az emberi társadalom hajlamos az embereket faji szempontok szerint, szubjektív módon kezelni.

Ha más rasszhoz tartozó fajtársainkkal eszerint bánunk, akkor ez a “nem emberi lényekre” fokozottan érvényes.

Az eltérítettek társadalmunkat képviselik, és kultúránk nem mindig tekint jóindulatúan azokra a lényekre, akiknek külseje lényegesen eltér a miénktől. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az idegen lényeket ördögi színben tüntetik fel.

Ebből a szemszögből nézve fennáll a veszély, hogy az ember a kultúrájából eredő előítéletekkel “fertőzi meg” az adatokat. Ha teljes értékű tagjai szeretnénk lenni a galaktikus közösségnek, valószínűleg szembe kell néznünk pszichológiai problémáinkkal, és meg kell tanulnunk objektíven szemlélni más kultúrákat.

Szeretnék egy tipikus példát hozni arra, hogy miképp jelennek meg a sztereotípiák, az eltérítésekkel foglalkozó művekben, amiből kiviláglik, hogy a világegyetemet meglehetősen rasszista szemszögből vizsgáljuk. A példával nem egy bizonyos szerzőt akarok pellengérre állítani, sokkal inkább az általánosan jelen lévő problémára szeretnék vele utalni.

A példát George C. Andrews könyvéből veszem. Egy eltérített személytől kapott információkra hivatkozik, és hozzáteszi, hogy más, hasonló élményt átélt személyek is megerősítették azokat.

A könyvben azt állítja, hogy a szürkék kapcsolatban álltak Hitlerrel, megcsonkított állatok mirigyváladékából táplálkoznak, együttműködtek a CIA-val, a nácikkal az AIDS és egyéb vírusok elterjesztésében, és még sok gonosz dolgot követtek el.

Az ellenségeik (vagyis a pozitív földönkívüliek) ezzel szemben “magas szőkék”, vagy “skandináv típusúak”. ezek a lények vonzó szép emberek a nyugati kultúra szemszögéből nézve. A “szőkék” rosszallják, hogy a földi kormányzatok hajlandók együttműködni az ő halálos ellenségeikkel, a szürkékkel (Andrews, 1993. 141-164.oldal).

Az ilyenfajta rasszista előítéletek és sztereotip általánosítások nem segítenek megérteni a földönkívüli jelenséget. Nem győzőm hangsúlyozni: az igazi cél az adatok pontossága és ezek racionális értelmezése.

Ezidáig leginkább torzított adatokkal rendelkeztünk, a kultúránkból eredő problémák torzították. Új oldalról kell közelednünk a földönkívüliek rejtélyéhez. Itt az ideje, hogy előítéleteinket levetkőzve, teljesebb képet alkossunk a jelenségről.

Felhasznált irodalom: Dr Courtney Browv:Cosmic Voyage című munkája

eltérítések

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend