Főoldal / Ezotéria / 茶道 Csa-do A Tea-út tanítása

茶道 Csa-do A Tea-út tanítása

csa-do

A japán teaszertartás nem pusztán valamivel ritualizáltabb válfaja az ötórai teának, hanem a beszéd és hallgatás helyének és örök mértékének, és arányainak belátását szolgáló meditáció.

A bútorozatlan, szinte üres pavilont, az öntöttvas teakannában fortyogó vizet és tápláló tüzét, nem csevegés céljából keresi fel az együttlétre vágyó, ‘teázni’ készülő társaság.

A teázás közben elhangzó rövid, konvencionális párbeszédek ellenére az együttlét túlnyomórészt csendes. Ez a csendesség teremti meg a lét közös észlelésének lehetőségét, és emeli – nem utolsó sorban hallgatag intenzitásánál fogva – kultikus eseménnyé a tűz és a teavíz körülülését.

csa-do

Bevezetés a Csendességbe

A hallgatás termékeny közbenső tereinek tágításában alighanem a távol-keleti tea-úton mentek el a legmesszebbre. A csa-do jelentése ugyanis ez.

A japán teaszertartás kifejezés csak a mi megnevezésünk, a japánok maguk a ‘szertartás’ szót semmilyen formában nem használják. Az elnevezés, a megannyi japán művészeti formához hasonlóan, mint a Ken-do (a ‘kard útja’), az Aiki-do (a ‘harc útja’), a Kyu-do (az ‘íj útja’), vagy a Sho-do (az ‘írás’ vagy ‘kalligráfia útja’) arra utal, hogy a teafogyasztás művészete tanösvény, amit végigjárva az azt gyakorló egy mélyebb belátásra, önmegismerésre jut.

Ezért a japán tea útjának, a teaszertartás különféle fokozatainak, mozzanatainak gyakorlásához és tanulásához, nagy odaadásra, sok időre, az eszközök beszerzéséhez pedig nem kevés pénzre van szükség.

Az általa elérhető előny viszont nem fejezhető ki anyagi eszközökkel, hiszen a tea-utat gyakorolva, mindennapi teánkat elköltve saját magunkat, esetleg tanítványunkat művelve a munka, a tanulás, a nevelés, egyáltalán az eszközökhöz és a léthez való kapcsolatunk újabb és újabb szintjeit élhetjük meg. Ez pedig bizonyára többet ér bármiféle fizetségnél. Ezért is érdeklődnek ma egyre többen ez iránt a gyakorlási mód iránt.

csa-do

A japán teaszertartás tehát nem az ‘étkezés’ egy formája, nem is valamiféle társasági rendezvény – habár közösségi esemény, hanem közös meditációs együttlét. Amely az elme elnyugtatását, és a közös elcsendesülést szolgálja.

A közös elcsendesülés jótékony hatása persze Nyugaton sem ismeretlen. A hallgatást fogadó keresztény szerzetesközösségek éppúgy e kimeríthetetlen forrás körül gyűlnek össze, ahogy a szombat megszentelői is – a szavak bőségétől tartózkodva – belőle merítenek.

Ezek persze a szakrális elcsendesülés helyzetei, amikor a csendesség, valamilyen vallásgyakorlat részeként száll az emberre. Ezeken kívül, a hallgatólagos együttlétre korábban hétköznapi alkalmak is nyíltak, amelyeket egyre inkább elveszítünk modern világunk egyre harsogó rohanásában.

Ezért a tea-út mindenki számára gyakorolható és járható ösvény, amely visszavezet létünk alapjához, világunk forrásához.

A tea-útján önmagunk felé

A tea útjának talán legismertebb mestere, a XVI században élt Szen no Rikjú, hét lépcsőben fektette le a csendesség benső megtapasztalásának útját. Így mondhatjuk, hogy a teaszertartás az alábbi lépésekből áll:

1. Meghívás: A vendéglátó a teamesterrel egyeztet, hogy kiket szeretne meghívni. A meghívottak száma legalább öt, de maximum hét fő lehet.

2. A vendégek érkezése: A vendégek külön helyen várakoznak, hogy fölkészüljenek a ceremóniára. Közben a megtisztulás jegyében megmossák kezüket és kimossák szájukat. Már az odajutás, a különálló kerti pavilonba vezető út is bevezetés a csendességbe.

3. Belépés a teaházba: A szertartás kezdetét a teamester jelzi. Nesztelen léptekkel, mélyen meghajolva mennek be a teázóba. A mély meghajlást a teaház alacsony ajtaja is megköveteli, ami az alázatosság és a befelé fordulást is jelképezi. A vendégek meghajolnak az őket köszöntő virágdísz, az ikebana előtt, majd csendben megszemlélik a szinte teljesen üresen hagyott teaház szépségét, végül pedig az adott jelre letelepednek a számukra kijelölt helyre.

4. Teázás: A tea elfogyasztása előtt könnyű süteményt kínálnak a vendégeknek. A teamester először bambuszseprűvel a csészébe söpri a megfelelő mennyiségű teaport, majd bambusz merőkanállal forró vizet mer rá. Ezt a seprűvel fölkeveri, és így kap egy csésze tea sűrítményt. A résztvevők számától és az együttlét jellegétől függően önt ebből a sűrítményből a többi vendég csészéjébe. Az igazi, csa-dzsi-nek nevezett együttlét esetén, első iváskor minden résztvevő ugyanabból a csészéből fogyaszt, majd ezt felöntve kortyol saját csészéjéből.

5. Teaivás: A japánok nem ízesítik semmivel a teájukat. Mikor mindenki a saját csészéjéből iszik, akkor is három lassú kortyot ír elő a szabály, tilos felhörpinteni. Több csésze teát is el lehet fogyasztani egymás után, a mennyiség nincs meghatározva.

6. Beszélgetés: Miután már nem isznak több teát, a vendégek csöndes és rövid társalgásba merülnek, aminek témája általában a teaház körül, vagy a vendéglátó által választott kalligráfia körül forog. A leggyakrabban használt, ilyen téma, magának a tea-útnak a filozófiai alapját bemutató íráskép, a 和敬清寂 (wa-kei-szei-dzsaku, aminek jelentése “harmónia’, ‘tisztelet’, ‘tisztaság’, és ‘könnyedség’). Vagy az évszaknak megfelelően, ez egyetlen betű is lehet, mint például nyáron a 風 (kaze, a ‘szél’).

7. Távozás: A teaszertartást a teamester által megadott jelre befejezik. A vendégek mélységes hálájukat kifejezve elbúcsúznak a házigazdától, majd zajtalan léptekkel távoznak.

A folyamat mint látjuk egy benső utazás külső megjelenítése, ami magával az ‘elhívással’ kezdődik. Maga a meghívás elengedhetetlenül fontos része magának a lelki felkészülésnek, hiszen a meghívott gondosan választja ki öltözékét, tradicionálisan ünnepi ruháját, a kimonót.

A vendéglátó pedig gondosan rendezi be a teaházat, ügyelve annak arányaira, a teázáshoz szükséges kellékek kiválasztására, a köszöntő virágdíszre, kalligráfiára. A csendes együttlét jellegét mindig a világ külső rendjéhez igazítják, így mindig az adott évszak határozza meg a teázás jellegét.

A hagyomány kétféle évszakot különböztet meg, a ‘süllyesztett tűzhely’ (炉, ro) évszakát, ami a hidegebb hónapokból áll (általában novembertől áprilisig), és a ‘lángoló’ (風炉, furo) évszakot, amely a melegebb évszakokból áll (májustól októberig). A ro évszakban tartott szertartásokat mindig az erre a célra épített külön épületben tartják, ahol a padlóba mélyesztett tűzhelyen forralják a vizet.

A tea-út két ösvénye

Függetlenül attól, hogy milyen évszak járja, kétféle tea-szertartást különböztetnek meg, ami lehet csa-kai (茶会) vagy csa-dzsi (茶事). A csakai egy rövidebb, kevésbé formális összejövetel, amely alkalmával az uszu-csa (薄茶) elnevezésű gyenge teát fogyasztják, és ez általában egy könnyű étkezéssel is jár.

Az ilyen együttlétek jobban hasonlítanak a mi, ötórai tea-délutánjainkra, ahol mi nyugatiak könnyedebb beszédtémák felett csacsogunk. Ennél jóval komolyabb a csa-dzsi, ami a valódi elcsendesülést szolgáló négy órás elmélyedt együttlét, amely hosszabb étkezéssel és a koi-csa (濃茶 ) elnevezésű, rendkívül erős teafőzet elfogyasztásával jár. Ez az, ami elvezet bennünket a csend benső világához.

Az ilyen együttlét első helyen meditáció, nagyon kevés, vagy szinte semmiféle beszéddel, semmi cicomával, ‘üres’ teával. Japánban csak zöld-teát fogyasztanak, és talán fontos tudni, hogy a zöld teákat kizárólag forrón, és mindenféle ízesítés nélkül illik fogyasztani.

Az igazi nyers zöld teát, a koi-csát, pedig a tealevelek aprólékos porításával, péppé gyúrásával készítik, amelyet éppen csak, hogy felöntenek forró vízzel. Ennek íze kimondottan kesernyés, és az oldat olyan erős, hogy fogyasztása szinte azonnal megváltozott, éberebb és tisztább tudatállapot vált ki.

Egyetlen apró kortyot szabad csak belőle inni, majd a közös csészét egyetlen mozdulattal kicsit tovább forgatva a teamesternek visszaadva, meghajolva várni kell, míg a társaság többi tagja is elfogyasztja a maga részét. Közben csak a csend és a kesernyés íz a szájban.

Sokan nem is értik mi ebben az élvezet, hiszen azon túl, hogy az ilyen ‘tea’, sűrű, keserű, és ‘ihatatlan’, ráadásul senki nem szól semmit. Csak a közös elcsendesülés, és a csend kiapadhatatlan ősforrása szól mindenkihez. És ha a szavak bőségétől tartózkodva valami hiányoznék is, az időtlen teáskönyből tudjuk, az „örök ízű” pótolni fogja azt.

forrás: Tarr Bence László / tarrdaniel.com

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár