Az igazi médiumok

A transzállapotban történő médiumi közvetítés valószínűleg a szellemvilággal való kapcsolattartás legnyilvánvalóbb formája.

Ilyenkor a transzállapotba került médium átengedi elméjének és testének irányítását egy szellemi vezetőnek.

A szellemi irányítás ilyen formában sokkal erőteljesebben jelenhet meg, és így a túlvilági kapcsolatnak is egy sokkal tisztább formája jöhet létre, ami által az információk is valószínűleg sokkal pontosabbak lesznek.

Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen módon kapott bizonyíték biztosan meggyőzőbb. A szomorú valóság azonban az, hogy manapság kevés olyan médium van, aki megfelelően mély vagy ellenőrzött transzállapotot lenne képes bemutatni. Az elmúlt 12 évben sok olyan médiumot láttam, akik azt állították magukról, hogy képesek transzban közvetíteni, de sajnos közülük csak néhány olyan akadt, aki valóban ebbe az egészen különleges és ritka állapotba tudott kerülni.

Sokszor a szellemi vezetők igen hosszasan beszélnek olyan változatos témákról, mint a világűrből érkező földönkívüli lények vagy a gabonakörök eredete. Néhányszor még a világ végére vonatkozó jóslatok is szóba kerülnek. Akár hiszik, akár nem, egyszer még egy olyan „szellemi vezetőt” is végighallgattam, aki hosszan beszélt egyik előző életéről, amelyben delfin volt. Na de, kérem! Ez már igazán sok!

Igazán furcsának tartom, hogy emberek képesek ennyire becsapni önmagukat. Biztos vagyok benne, hogy a szellemlények, amikor végre lehetőségük nyílik arra, hogy kapcsolatba kerüljenek az itt maradottakkal, olyasmiről akarnak majd beszélni, amivel hatással lehetnek azok életére, akiknek üzennek. Nem akarnak hamis üzeneteket küldeni különös jelenségekről vagy olyan nevetséges helyzetekről, mint amilyen egy korábbi delfinélet lehetett.

Nagyrészt az ilyen és ehhez hasonló ostobaságok okozzák, hogy a transzmédiumi tevékenységet annyi támadás éri a szkeptikusok részéről. Az pedig valóban sajnálatos, hogy az ilyesféle „médiumok” sokkal inkább hajlandók a nyilvánosság előtt bemutatni tudományukat, mint a szakma valódi képviselői. Az igazi médiumokkal kapcsolatban megfigyeltem, hogy amikor képességük valóban magas szintű, azt gyakran már csak azokkal osztják meg, akiknek nagy szükségük van rá, szinte kizárólag privát szeánsz alkalmával.

A legkiválóbb médiumok közül sokan visszautasítják, hogy gyülekezeteknek vagy szervezeteknek dolgozzanak, mivel attól tartanak, hogy őket is azok közé sorolják majd, akik jónak hiszik magukat, de valójában csak ámítják a hallgatóságukat.  Az egészen kivételes bizonyítékok többségét, amelyeket életem során láttam, szinte kivétel nélkül igazi transzmédiumok közvetítették. Mindezek a tapasztalatok, a tőlük kapott útmutatások, vezetőik egyszerű tanításai is mindig roppant felemelőek, megnyugtatóak és bölcsek voltak.

Másik ismertetőjegye az igazi transzmédiumoknak az, hogy soha nincs semmi felhajtás körülöttük. Amikor a szellemi irányítójuk kapcsolatot létesít velük, nincs semmi nyögdécselés, és a médium nem dobálja összevissza a testét sem. Az egész transzállapot teljesen egyszerű és természetes folyamat.

Minden médium számára roppant fontos, hogy leellenőrizze a segítő szellemektől kapott információkat. Még túlvilági tanítóink is arra biztatnak minket, hogy mindig „vizsgáztassuk a szellemeket”. A médiumok ugyanis a közönség előtt könnyen nevetségessé válhatnak. Éppen ezért a médiumnak teljes mértékben bíznia kell
vezető szellemében.

A segítő szellemektől kapott tanítások mindig nagyon egyszerűek, és általában nagyon bölcs tanácsokat tartalmaznak. Ezeket a tanításokat akkor tudjuk leginkább használni, mikor erre valóban szükségünk van. Próbálok nem túl sokat kérdezősködni a segítőimtől, mert rá kell jönnöm, hogy azt úgyis tudatják velem, amikor valamit meg kell tanulnom. A sorsát senki nem kerülheti el! Ez az oka annak, hogy a nyilvános szeánszok alkalmával általában kerülöm a transzállapotot.

Az emberek gyakran nagyon önző dolgokat tudnak kérdezni, mivel azt hiszik, hogy a felsőbb szintű tudással rendelkező szellemvilágnak minden problémájukra van válasza. Attól tartok, nem azért vagyunk itt ezen a Földön, hogy semmi gondunk ne legyen. Sajnos az élet a Földön nem azért van, hogy egyszerű legyen, hanem azért, hogy tanuljunk belőle, és ezt leginkább a hibáinkból lehet.

Egy másik fontos szempont, hogy a közvetítő szellemek sem tudnak azonnal mindent. Valójában az is kétséges, hogy mennyire képesek a jövőbe látni. És ne feledkezzünk meg a szabad akarat igen összetett kérdéséről sem. Földi életünkben nem csupán bábuk vagyunk, akiket dróton rángatnak, hanem rendelkezünk a választás lehetőségével is.

szellemidezes

Sajnos, ha egy olyan képesség, mint a transzban végzett közvetítés túl gyakran elérhető lenne, akkor azt valaki egész biztosan kihasználná. Akik transzállapotban lévő médiumtól várják a választ kérdéseikre, azoknak azt tanácsolnám, ha úgy érzik, hogy a transzállapot valódi, és a médiumon keresztül egy felsőbb szintű elme nyilvánul meg, akkor mindenképp adják meg az őt megillető tiszteletet.

Bátran teszteljék, de mindig legyenek udvariasak. Hallgassák figyelmesen amit mond, és ne felejtsék el, hogy a szellemi vezetők soha nem akarják szándékosan félrevezetni vagy becsapni önöket. És legyenek óvatosak. Jól gondolják meg, hogy mit kérdeznek, mert még az is előfordulhat, hogy a feltett kérdésre megkapják a választ.

Végül, de nem utolsó sorban mindig használják saját józan ítélőképességüket, és támaszkodjanak intelligenciájukra, valamint érveikre. Soha ne csináljanak valamit csupán azért, mert a szellemvilág ezt tanácsolta önöknek. Azok ott a túlvilágon még mindig nagyon „emberiek”, és bizony hibázhatnak is. Senki sem csalhatatlan az úgynevezett „völgy” egyik oldalán sem.

Én médiumként soha nem használom arra szellemi kapcsolataimat, hogy a magam számára segítséget kérjek tőlük. De a vezetőimmel és segítőimmel kiépített bizalom, remélem, lehetővé teszi számomra, hogy másoknak segíthessek.

Írta: Gordon Smith, népszerű brit médium

médium szellem

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend