Gondolkozott-e már a kedves olvasó azon, hogy miért vannak „jó napjai” és „rossz napjai”? Hogy mitől függ, mikor jó, mikor rossz? Vagy ezt a körülményt mindig is a „vak véletlen” számlájára írta?
És mit gondol, hol húzódnak egyéni teljesítőképességei határai? Tudott valaha gyorsabban futni, mint ma? Tudott gyorsabban gépelni?
Nézzük meg részletesebben ezeket a kérdéseket, és vizsgáljuk meg, hogyan befolyásolják a válaszok teljesítményünk javítását – mindenben, amit csak teszünk.
Először is be kell látnunk: az, hogy „milyen napunk” van, közvetlenül és egyedül tőlünk függ. Mi határozzuk meg, hogy miként viszonyulunk a dolgokhoz.
A „rossz napok” olyankor állnak elő, amikor szabad utat engedünk ellenérzéseinknek, és a viszolygások felhalmozódnak, elhatalmasodnak.
A „pauza-gomb”
Van egy remek technika arra, hogy minden negatív késztetést csírájában elfojtsunk. A módszer neve „pauza-gomb”, és a következőképpen működik.
Ha valami rosszul indul – például nyűgösen ébredünk, ami az egész napra rányomhatja a bélyegét, első dolgunk legyen átmenetileg leállítani minden cselekvést, mintegy benyomni a „pauza-gombot”, és ezzel megtörni a negatív beállítódást.
Közvetlenül ezután következik az új irányvonal kijelölése – még pedig úgy, hogy valami olyat teszünk, amiről tudjuk, hogy jól csináljuk, nem hibázzuk el. Ezzel a módszerrel bizonyos, csekély mennyiségű pozitív indítóerőt szedhetünk össze, és mindjárt másként indul a napunk.
Teljesen mindegy, hogy mit teszünk a pauza tartama alatt, még akkor is, ha semmi köze sincs ahhoz, ami éppen a dolgunk. A lényeg, hogy olyasmi legyen, amit igazán jól csinálunk. Akár pénzdarabot dobunk a levegőbe, és elkapjuk, akár az ujjainkat pattogtatjuk vagy dobolunk velük — nem számít, hogy mit teszünk, csak egyszerű legyen, olyasmi, amit könnyedén és magabiztosan hajthatunk végre.
Ugyanezt az elméletet alkalmazzák a sportcsapatok edzői is, amikor mérkőzés közben időt kérnek. Ez alkalmat nyújt a csapat összerázására, a lefelé tartó görbe megtörésére.
Az igazán nagy edzők azonban nemcsak megállítják csapatuk negatív irányultságát: vissza is tudják fordítani. Irányultság tekintetében az egyén és a csapat között nincs különbség. A teljesítmény nagyrészt a pozitív vagy a negatív irányultság eredménye, az első pillanatok pedig kulcsfontosságúak a tendencia meghatározása szempontjából.
Az ember teljesítménye szempontjából tehát a kezdő lökés meghatározó tényező, a tevékenység során a kezdeti energia felhalmozható, de el is veszíthető. Szerencsére befolyásolni is lehet.
A legtöbb gyatra teljesítmény annak következménye, hogy az ember félúton „feladja”, azaz tessék-lássék csinálja végig, beletörődve abba, hogy „ez ma úgysem megy”.
Az ilyen esetekben a negatív irányultság uralkodik el, és a tendencia csillapítás nélkül folytatódhat. Fontos, hogy észben tartsuk: sohasem késő megfordítani a tendenciát, a negatív irányultságot.
Minden perc jelentheti egy új szakasz kezdetét. Ha gyenge teljesítmény esetén állandóan arra törekszünk, hogy megfordítsuk a tendenciát, erősen lecsökkenthetjük annak esélyét, hogy kudarcsorozatba, tartós hullámvölgybe fussunk. A hullámvölgy olyankor következik be, amikor ellenállás nélkül hagyjuk, hogy a negatív irányultság eluralkodjon, míg végül a helyes technikák helyett minden mozdulatunk hibás lesz.
Ha a hullámvölgy hosszan elhúzódik, végül az a végletes állapot is előállhat, hogy maguk a hibák válnak technikává. Iskolapéldája ennek az az ember, aki elhatározza, hogy autodidakta módon, egyedül tanul meg golfozni. Ha a kezdet kezdetétől nem a helyes technikát használja, hamar beépülnek a rossz szokások, és valóban ezek válnak az illető technikájává. Ekkor pedig az alapvető mozzanatokat már nagyon nehéz, szinte lehetetlen megváltoztatni.
Az indítás
Ezzel eljutottunk a teljesítmény következő meghatározó tényezőjéhez: az indításhoz. Akár sakkozásról, akár teniszezésről, golfozásról, versenyfutásról vagy egy szakkönyv tanulmányozásáról, tehát a szó szoros értelmében bármilyen tevékenységről legyen szó, az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként kezdjük el.
A tevékenység kezdetét sokféle módon lehet befolyásolni. A legelső természetesen a megfelelő felkészülés, amely két részből áll, a fizikai és a szellemi felkészülésből. Bizonyos értelemben a felkészülés szerves része az indításnak, hiszen a megfelelő felkészülés átvezet a szóban forgó tevékenységhez, összeolvad vele.
A fizikai felkészülésre példa, hogy golfozásban az ütést megelőző rutinszerű előkészület szükségszerűen magában foglalja a megfelelő gyakorló lendítéseket – és valóban: a világ legjobb profi golfozói ilyen technikát alkalmaznak. A gyakorló lendítéseket „előzetesnek” is nevezik (angol szóval: preview), mert előrevetítik azt, hogy mit akar elérni az ember az „igazi” lendítéssel, amikor már a labda is ott van.
Egyes golfozók úgy készülnek fel mentálisan, pszichológiailag, hogy fejben, részletesen végigjátsszák az első pályaszakaszt „lyukat”; így hozzák magukat úgymond – „lejátszási üzemmódba”, még mielőtt a lábukat a pályára tennék, így kerülik el a kezdeti bizonytalankodást.
A kezdés gyakorlása, a kezdésre való felkészülés tehát elősegítheti, hogy „jobb lábbal keljünk fel”, és sok esetben az így szerzett kezdeti lendület végig átsegít a cselekvések sorozatán.
Megjegyzendő, hogy létezik spirituális felkészülés is, de az sokkal szélesebb értelmű, inkább a teljes személyiségre, életfelfogására vonatkozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy az első elütés előtt elmormolt, őszinte ima ne segítene. Az ember sosem lehet biztos, a golfozáshoz pedig szükségünk van minden elképzelhető segítségre!
A kezdetre irányuló előkészület
A kezdetre irányuló előkészület a felkészülés egy másik formája, amely ugyancsak pozitív módon befolyásolhatja a teljesítményt. Abraham Lincoln mondta, hogy ha hat órát kapna egy nagy fa kivágására, az első négy órát a fejsze élesítésével töltené.
Gondoskodjunk arról, hogy a tevékenység előtt minden meg legyen szervezve, így figyelmünk száz százalékát magára a cselekvésre fordíthatjuk, nem kell olyan zavaró körülményekkel foglalkoznunk, amelyeket még a kezdet kezdete előtt ki kellett küszöbölnünk.
A „rossz nap” mint olyan, már önmagában is érdekes. Rossz napunk csak olyankor van, ha nem teszünk ellene idejekorán. A legtöbben meg sem állapítják, hogy rossz napjuk van, amíg valami baj nem történik.
Gondoljuk végig: ha valóban történik valami baj, és az ember kijelenti, hogy úgy látszik, rossz napja van, ez szinte egyet jelent azzal, hogy kijelenti: ezen a napon még több baj fog történni. Más szóval: tartósítja a kellemetlenséget. Eleve bajokra készül, szinte kihívja a kudarcokat. Megkeresi a kátyúkat, ahelyett, hogy másik utat választana, hiszen az elhamarkodottan tett megállapítás igazolást követel.
Amikor legközelebb azt halljuk önmagunk szájából, hogy „úgy látszik, ma rossz napom van”, próbáljuk ki a következő eljárást. Először is azonnal „nyomjuk be a pauza-gombot”, összpontosítsunk a jelen pillanatra, szedjük össze magunkat, vegyük fel a telefont, és hívjuk fel egy barátunkat vagy rokonunkat, akivel már régóta nem beszéltünk. Töltsünk el néhány percet derűs beszélgetéssel.
Ha a telefont letettük, keressünk valami pozitív tennivalót. Bármi megteszi, amit szeretünk csinálni, és jól is csináljuk. Ennek végeztével folytassuk a napot. Ezzel megsokszorozzuk az esélyét annak, hogy a nap hátralévő része sikeresen teljen el, megtörjön a negatív irányultság, és elejét vesszük egy potenciális „rossz nap” tényleges kialakulásának.
Ne felejtsük el, hogy eleve elrendelt rossz nap nem létezik. Csak rossz kezdés létezik. Márpedig éppen a kezdés az, amire a leghatékonyabban gyakorolhatunk pozitív befolyást a felkészülés során.
A gyenge felkészülés a kudarc előfutára. És ami a legfontosabb: sose tévesszük szem elől a tényt, hogy bármit teszünk ebben a pillanatban, ha az nem megy úgy, ahogy szeretnénk, mindig abbahagyhatjuk, és felkészülhetünk egy új kezdésre.
