Főoldal / UFO / Annunakik / Az annunakik technikai fejlettsége régen és ma

Az annunakik technikai fejlettsége régen és ma

annunaki-isten

Az annunakik kb. 450.000 évvel ezelőtt hasonló technikával rendelkeztek, mint amivel mi is rendelkezhetnénk, ha kissé tökéletesítenénk a jelen eszközeinket, mondjuk a háborúk és a gazdasági sanyargatások helyett. Tehát nem voltak ők sokkal előrébb.

Az annunakik hasonló hajtóművekkel rendelkeztek, meglepte őket a Föld gravitációja (első alkalmakkor itt hagyták a fegyvereiket, mert azok súlyával nem tudtak felszállni), a Földre való leszállás térképe részletesen leírja, hogy mikor milyen hajtóművet kell beindítani, stb.

A Földre leszállni csak akkor tudtak, mikor a Nibiru erre járt, ilyenkor időben elindultak, megelőzték a bolygójukat, leszálltak a Földre, itt éltek néhány évet, évtizedet, majd indultak vissza, hogy elérjék a már visszafele haladó bolygót.

Nibiru

Ha nem sikerül elérni a Nibirut, akkor itt maradnak 3600 évig. A leírásokban szerepel olyan eset is, mikor az egyik űrhajó megsemmisült, és minden űrhajós meghalt. Ez nagy gyász volt. Úgy tűnik, amikor a Földre szálltak, az volt az űrutazás hőskora az annunaki történelemben. Ez valahol logikus is, hiszen ha hamarabb tudtak volna jönni a Földre, ha képesek lettek volna rá techniaki szinten, akkor minden hamarabb történt volna akár egy-két millió évvel.

Aztán a rutinná váló repülések révén sokat fejlődtek, hajtóműveik erejét először négyszeresére emelték, majd a Vízözön körül már többszörösére. A fejlődésük töretlen volt, hiszen ott voltak a Marson, illetve néhány száz fős legénység (Igigi) volt a Föld körül keringő bázison, ahol például átvészelték a Vízözön eseményét.

Tehát hasonló technikából kiindulva mint a miénk, létre hoztak egy fenntartható bolygóközi űrállomást. A Vízözön leírásából tudjuk, hogy ez az állomás nem volt túl nagy, és nem is lehetett ott túl sokáig tartózkodni, mert a Vízözön lezajlása után mikor visszajöttek a Földre, eléggé megviseltek voltak fizikailag (mozgáshiány) és az élelmiszerhiány miatt majdnem éhen haltak.

Az annunakik genetikai kísérletei

Minotaurusz

Ami szintén kb. 400.000 évvel ezelőtt kezdett fejlődni az a genetika volt. Hiszen kb. 150.000 év kellett ahhoz, hogy kikísérletezzék a homo sapiens genetikai ugrását.

Eleinte a görög mitológiából ismert szörnyszülöttek keltek életre, ló fejű ember, emberfejű oroszlán, és egyéb emberi nyelven beszélő, valamilyen kezdetleges tudattal rendelkező ember-állat keverékek.

Több helyen meg van említve, hogy néhány ilyen szörnyszülött megértette, hogy ő csak egy genetikai kísérlet rosszul sikerült eredménye, és hamarosan meg fog halni. Ilyen beszélgetések után az annunakik mindig szomorúak voltak.

Aztán ez a tudás magas szintre fejlődött. Isis nagyon szerette férjét Osiris-t, és még nem volt gyermekük, ezért rögtön férje halála (Seth megölte) után apjához, Toth istenhez fordul, aki az „isteni tudás birtokosa”, azaz mai nyelven génsebész volt. Ő a halott Osiris DNS-ét felhasználva, valamilyen máig még nem értett technológiával (klónozás?) áldott állapotba hozza lányát, Isis-t. A beavatkozás sikerül, Isis istennőnek fia születik, akinek a Horus nevet adják. Horus egy az egyben úgy néz ki mint apja Osiris, éppen ezért titokban, a világ és főleg Seth isten elől elrejtve nevelik fel.

Az annunakik és az aranybányászat

Az annunaki világ nyersanyag függő volt, hiszen a már meglévő űrtechnikát felhasználva éppen ezért jöttek a Földre. Tény hogy aranyat kerestek és találtak.

Megtalálták a Föld legjobb aranylelő helyeit és az aranyat olyan minőségben tudták feldolgozni, amire éppen csak most vagyunk képesek. Arra vonatkozólag, hogy miért pont az aranyat keresték több elmélet is született már, szerintem e legbiztosabb választ tőlük kapnánk, mert mi csak találgatunk.

A Földön első bázisaikat a már ismert területeken alapították részben a melegebb klíma, az élhetőbb élettér miatt, azonban nagy örömükre szolgált, hogy itt egyben a kőolaj úgy magától tört a felszínre, mint nálunk a vízforrások. Az elején hajtóműveik biztosan kőolaj származékkal működtek. A Vízözön körül már fejlődtek ezen a téren is. Egy Sitchintől származó információ szerint ekkor már vízzel hajtották a rakétáikat. Ezekről valamilyen szintű leírás fennmaradt. És láss csodát, a NASA is pont ilyen hajtóművekkel kezdett kísérletezni évekkel ezelőtt. Lehet, hogy ők is olvasták az ősi műszaki leírást?

Az annunakik alkalmazkodása a földi környezethez

Másik érdekesség, hogy másképp telik az idő a Nibirun és másképp a Földön, az eltérő csillagászati periódus miatt. Aki a Nibiruról ide költözik, annak a Nibiru szerint telik az ideje, majd hosszas itt tartózkodás után, kezd átállni a Földi ciklusra. Eleinte csak napokig nem aludtak, míg a végén több annunaki már nem tudott elmenni, számukra értelmetlen lett volna a távozás.

Az a néhány százezer év amit az annunaki genetikai kísérletezés hőskorának tekinthető, szerintem nálunk néhány évtized lenne, ha igazán akarnánk és foglalkoznánk vele. Ha megnézzük az ember mellett élő kutyát, azt szokták mondani, hogy hétszer gyorsabban él.

annunakik

Egy embert több kutya is kiszolgál. Egy annunaki mellett sok emberi generáció meghal. Mindenkinek a saját ritmusában telik az élete, a saját időmértéke alapján. Tehát eléggé rövid idő alatt bizony utol lehetne őket érni, sőt meg is előzhetnénk, ha addig nem pusztítjuk ki saját magunkat.

Az annunakik ismerték az UFO-kat, például dolgoztak együtt szürkékkel. Bio robotoknak nevezték őket. Nem tudni, hogy ezek azok a szürkék, akik erre járnak, vagy egy másik faj. Egy dolog biztosnak tűnik, az annunakik úgy mondták, hogy a szürkéket nem ők hozták létre, csak azok szolgálják őket. A szürkék nem jelentettek nagy létszámot, időnként felbukkantak egy-egy egyik-másik űrhajón, de legfőképpen a Nibirun.

Az annunakik hasonló fizikát tudhattak mint mi. Pontosabban mi fejlődünk hasonló módon mint ők, lévén a bennünk lévő, tőlük származó genetika. A leírásokban sehol sem szerepel tér-idő ugrásnak még csak a gondolata sem. Hasonló módon, mint mi, mindig belefutottak a háromdimenziós világ korlátaiba, a térbe és időbe. – Forrás:maga-a-valosag.hu – Szerző: Orosz Zsolt

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár