Főoldal / Ezotéria / Az álmok titokzatos világa – Üzenő szimbólumok

Az álmok titokzatos világa – Üzenő szimbólumok

alom-balna

Kódrendszerek, melyek betegségekre, tragédiákra hívhatják fel a figyelmet. Jelentésükből már könyv is született, számtalan híres álmot pedig krónikák jegyeznek. Mit üzennek az álmaink, és mennyire hihetünk bennük?

Életünknek körülbelül egyharmadát alvással töltjük. Kutatások szerint mindannyian álmodunk, de legtöbbünk reggelre elfelejti, hogy mit. Az álmodás már az anyaméhben elkezdődik, nagy jelentőssége van az idegrendszer fejlesztésében, kialakításában.

Kultúrák és az álmok

Az ókorban azt gondolták, hogy az álmokat az Istenek küldik és ezekből meg lehet ismerni a jövőt. Az ókori görögök és egyiptomiak úgy vélték, az álom ideje alatt a szellem elhagyja a testet, hogy más fizikai síkokra menjen, és ott tanuljon.

A középkorban veszélyessé vált az álmok megfejtése, mert a boszorkányüldözések idejében hamar máglyára jutott az, aki ezzel foglalkozott.

Újkori álomkúrák

Az iszlám országokban, az 1800-as években sejkek sírjához járt a nép gyógyulni. Kötelező volt megtisztulni a kúra előtt, az sem volt mindegy, hogy milyen hőmérsékleten és testhelyzetben aludt el az illető. Melegben az angyalok, hidegben a démonok uralták az álmokat az arab álomelmélet szerint.

Az álmok professzora

A svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung, már gyermekkorában feljegyzéseket készített változatos álmairól. Az álmok elemzésére tette fel egész életét és munkásságát, páciensei kezelésében nagy jelentőséget tulajdonított álmaik analizálásának.

carl-jung
Carl Gustav Jung

Jung úgy gondolta, hogy az álom nem pusztán az elfojtott vágyak teljesülése, hanem az ember az álmain keresztül eljut a kollektív tudattalanhoz. Ez egy óriási tudáshalmaz, amelyben az emberiség összes tapasztalata tárolódik. Mestere Freud, azt vallotta, hogy az álmok a múltból táplálkoznak, ám Jung szerint jövőbeli eseményekre is utalhatnak.

Mindennapi álmok

Többnyire az éjfél előtti időszakban álmodunk, ezért szokták javasolni alvásszakértők, hogy, ha módunkban áll, minél korábban feküdjünk le, mert az éjfél előtti alvás a pihentető. Ilyenkor dolgozza fel a napi történéseket és feszültségeket az agyunk.

Problémamegoldó álom

Ha sokáig gondolkodunk valamin, foglalkoztat bennünket egy megoldatlan dolog, gyakran álmunkban találjuk meg a megoldást.

Elias Howe, a varrógép feltalálója 1884-ben a varrógép megalkotásával kísérletezett.
Álmában egy lándzsájukat rázogató kőkori törzsben találta magát, a lándzsák hegye lyukas volt. Amikor feleszmélt az álomból rájött, hogy ez a megoldás a kísérleti problémákra. A varrógép tűjének hegyénél kell elhelyezni a fonalvezető lyukat.

Prófétai álom – Mark Twain álma

Az egyik legjobban dokumentált prófétai álmot Samuel Clemens, 1858-ban, a Pennsylvania gőzhajón dolgozó kormányos látta. Egy éjszaka Sam álmában az öccsét látta – akivel egy hajón dolgozott – egy fémkoporsóban feküdni, mellkasán egy fehér virágcsokorral, amelynek közepén egy piros virág volt.

Álmát nem árulta el senkinek. Egy héttel később egy másik hajóra helyezték, ám öccse a Pennsylvania fedélzetén maradt, amelynek kazánjai Memphis közelében felrobbantak. A hajón rengetegen meghaltak, köztük Sam öccse is.

Öccsét az áldozatokkal együtt felravatalozták fenyőkoporsóban, ám a fiú fiatalsága annyira meghatotta a helybélieket, hogy összeadták a pénzt egy fémkoporsóra. A fiatal fiú mellére ugyanolyan virágcsokrot helyeztek, mint amit Sam álmában látott. Később Sam abbahagyta a hajózást és ő lett Mark Twain, a XIX. század egyik legismertebb regényírója.

mark-twain
Mark Twain

Nagyanyám álmai

Megboldogult nagyikám hihetetlen képességekkel rendelkezett. Azon túl, hogy magyar kártyából úgy jósolt, hogy még a szkeptikusok is meghajoltak, gyakran előre megálmodott dolgokat vagy képes volt mások álmait megfejteni. Sokszor csörgött a telefon, a vonal másik végén a rokonok érdeklődtek egy-egy álmuk jelentéséről. Engem ez a misztikus világ már akkor megfogott. A sok érdekes álom közül egyre emlékszem nagyon élesen.

Egy rokon álmában Szűz Máriát látta, aki azt mondta neki: „Nincs kegyelem, kegy nélkül.”

Az álom megfejtése az lett, hogy nincs esélye az illetőnek, ha nem keresi Istent, s nem gyakorol szeretetet az embertársai felé. Az álmot látó hölgy valóban eléggé énközpontú és kemény személyiség volt. Sajnos vagy nem értette meg a tanácsot vagy nem akarta megfogadni, de később egy súlyos, autoimmun betegség támadta meg a szervezetét. Nem lett kegyesebb, nem kapott kegyelmet.

Ismétlődő álmok

Folyton ugyanabban a házban látjuk magunkat, vagy állandóan rohanunk valaki elől. Az ismétlődő álmok időnként idegesítők tudnak lenni, mert többnyire nem értjük ezeket. A visszatérő álmok oka, valamilyen feldolgozatlan lelki probléma, s mindaddig újra és újra előtörnek, amíg a nehézséget meg nem oldjuk.

Az álmok szimbólumokban szólnak hozzánk

Az álmaink fontos dolgokat üzennek, megértésükhöz azonban bele kell ásnunk magunkat a szimbólumok világába. Az általános szimbólumok is mindenki számára kicsit mást jelentenek. Egy álom megfejtésénél először az álmodó hátterét, környezetét kell megnézni és az adott szimbólumokat, abba a közegbe kell belehelyezni. Minden álom szimbólum több síkon értelmezhető. Van egy általános-, pszichológiai-, és spirituális üzenete. Egy nehezen érthető álom esetében mindhárom síkot érdemes figyelembe venni.

almodas

Néhány szimbólum a teljesség igénye nélkül:

– az állatok különféle vágyainkat szimbolizálják. Ha kutyával álmodunk, az a hűség iránti vágyat jelenti, a macska a titokzatosság, a hamisság szimbóluma, a ló pedig, a szabadság iránti vágy megtestesítője.
– Szakadék: félelem a haláltól, önbizalomhiány, szorongás egy élethelyzettől.
– Tenger: szeretet, biztos háttér után vágyódunk.
– Ajándék: nem várt öröm ér bennünket.
– Álarc: viselője mást mutat, mint amit érez, hazugságba keveredett.
– Kapu: félelem a kirekesztettségtől.
– Tükör: szembe kell nézni önmagunkkal.
– Halál: az álomban soha nem konkrét halálesetet jelent. Jelzi egy korszak lezárásának szükségességét. Jelentheti azt is, hogy el kell fogadni a halált, az elmúlást és le kell győznünk a szorongásunkat.
– Sár, mocsár: betegség.- Angyal: vágy a tisztaságra, vagy vágy egy életünkből eltűnt, tisztelt személy után.

Ha nem emlékszünk az álmainkra

Az egyiptomiaknál az álomra emlékezés jól bevált technikája, hogy ébredéskor mozdulatlanok maradnak, hiszen minden mozgás az agyat új tevékenységre készteti. Az alvásból való föleszméléskor ne nyisd ki a szemeidet, maradj mozdulatlan állapotban, és próbáld magad elé idézni, mit is álmodtál. Csendesítsd le a gondolataidat, ne azon törd a fejed közben, hogy aznap mik a teendőid. A rendszeres relaxáció és meditáció végzése is segíthet eljutni, az emlékezéshez szükséges ellazult állapothoz.

forrás: Páli Zsuzsanna – noiportal.hu


A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár