Aki a csillaghajóval érkezett – A toradzsák és az ősi idegenek

A kívülálló számára a Sulawesi (Indonézia) szigetén élő  toradzsák esküvői ünnepsége éppúgy, mint a halottkultusz, gyönyörű, egzotikus ceremóniának tűnhet.

De a hagyományosan gondolkodó toradzsa számára ez sokkal több annál.

Minden házasságkötés az ősi eseményre emlékeztet: csillagistenük, Tamborolangi hatalmas zaj, mennydörgés és villámlás kíséretében alászáll égi mezejéről a Földre.

Nem érte el rögtön bolygónkat. Előbb ki kellett nyitni egy égi „kaput„, ahonnan lebegő „háza” aláereszkedhetett. (Mai szemmel nézve itt egy nagy csillagközi űrhajóról és egy kisebb leszállóegységről lehetett szó.)

Leszállás után Tamborolangi a Föld és az ég között „úszott”. „Függő háza” tovább lebegett egészen addig, amíg el nem érte Kandorát, a Toraja-föld Makale városától mintegy öt kilométerre, délre fekvő hegyet.

toradzsák

Közben a dobok zúgása az aláereszkedő csillaghajó zaját imitálja. A földetérés után a kozmikus vendég beleszeretett egy hercegnőbe és feleségül vette. Ez a ceremónia lett minden házasságkötés mintaképe, amelyet azóta a toradzsák a Földön ünnepelnek.

Ilyenkor az alábbi éneket mondják el a közönség előtt:

„Felemelkedik az égboltra;

felemelkedik ahhoz, ami mindent körülölel.

Ő ott istenség lesz;

a Fiastyúk része;

Ott, az ég széles horizontján.

Ott változott át, a látóhatáron.”

A toradzsák jellegzetes, tongkonannak nevezett épületei tele vannak ősi szimbólumokkal. A tongkonant kozmológiailag értelmezik.

toradzsak02

A háztető a repülést idézi. A világűrt szimbolizálja. Nagyon hosszú idővel ezelőtt – így éneklik mítoszaikban a toradzsák – a menny leereszkedett a Földre.

Így érkezett a csillagokból a Földre az isteni Tamborolangi. Az isten több alkalommal ingázott mennyei házával az ég és a Föld között.

Sulawesin, Ullin hegyein landolt. Így a toradzsák házait annak a csillaghajónak a mintájára építették, amelyik Tamborolangit egykor a Földre hozta.

Ezt a „prototípust” az ünnepi énekekben „vasból készült építménynek” írják le, amit a kozmoszban építettek. Ezt „alálebegő háznak” nevezik.

Az elülső oromzat neve „istenek kapuja”, a homlokzat egy másik része pedig „az istenek útja” nevet viseli. A merok-énekben pontosan leírják, ahogy az isteni lények landolás után először a repülő ház alatti térségben gyülekeztek.

Miféle istenek voltak azok, akik egy fémből készült csillaghajóval érkeztek, akik egy „gangway”-t nyitottak, és mint az asztronauták az űrutazás után, lefelé lépkedtek?

A toradzsák még ma is úgy hívják vallásukat, hogy „az, ami alászállt a mennyből”. Istenek voltak ezek a látogatók, vagy történelem előtti űrhajósok a kozmoszból?

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Share via
error:
Send this to a friend