Reggel volt és még hűvös a Góbi-sivatagban. Nagy, narancsszínű nap kapaszkodott fel az ég peremére. A virradatot felváltotta a fény, de az északnak vonuló karavánt már úton találta a reggel.
A karavánt kísérő emberek hirtelen felkapták a fejüket, mert felettük nem túl erős morajlás hallatszott. A morajlás megszakadt, és hirtelen – süvítő hang kíséretében – valami északi irányban átszáguldott felettük az égen.
A jelenség viszonylag alacsonyan, alig másfél kilométer magasságban repült észak felé, ezért jól megfigyelhették, és a későbbiekben, amikor Pekingbe érkeztek, részletesen el tudták mesélni az eseményeket. A naptár szerint 1908. június 30-át írtak, és helyi idő szerint körülbelül 7 óra volt.
A beszámolókból kiderült, hogy hosszú, ezüst színű, csőszerű test repült felettük északi irányba, az eleje kékes-fehéren világított, és sokszínű gőzcsóvát húzott maga után. Előre-hátra billegett repülés közben, majd azt tapasztalták, hogy a látott jelenség tőlük távolodóban, lassan emelkedni kezd. Az emelkedést a testet követő sokszínű gőzcsóva is jelezte. (Ez az objektum robban fel néhány perc múlva, a szibériai Tunguzka felett.)
Az a tény, miszerint a jelenség emelkedett – amit a gőzcsóva kilövellése is mutatott, a legmesszebbmenőkig kizárja annak lehetőségét, hogy a Tunguzka felett felrobbanó jelenség meteorit lett volna.
Ma a csillagászok egyetlen olyan bizonyítékkal sem rendelkeznek, ami azt igazolná, hogy egy lehulló meteor zuhanás közben emelkedett volna, vagy esetleg „kacsázva” repült volna a mélyebb légrétegekbe.
Biztosan állítható, hogy 1908. június 30-a reggelén a kínai Góbi-sivatag felett északi irányba repülő jelenség nem meteor volt.
Az előző jelenséget néhány perc múlva a helyi lakosok már Dél-Oroszország felett látják száguldani északi irányba. Itt talán még alacsonyabban repülhetett, mint a Góbi-sivatag felett, az észlelők azt állították, hogy a jelenség háromszor nagyobb volt, mint a felkelő Nap, szivar alakú volt és ezüst színben csillogott.
A dél-oroszországi megfigyelések azt is megerősítették, hogy a hosszú, szivar alakú test hirtelen lángba borult, és hatalmas fénylő tűzgolyóvá vált…Ettől a pillanattól kezdve keletkeztek közismertebb megfigyelések az észak felé száguldó tűzgolyóról. Az 1921-ben és a későbbiekben lefolytatott vizsgálatok során többen is száguldó tűzgolyóként írták le a jelenséget.
Az 1908. június 3-án reggel történteknek e pillanattól kezdve lehet számolni az utóéletét, mint tűzgolyó átszáguldását az égen. Az esemény előélete a Góbi-sivatagtól Dél-Oroszországig tartó szakaszra esett, ahol fizikai testként figyelték meg a száguldó objektumot.
A dél-oroszországi megfigyelések arról is beszámoltak, hogy a jelenség a tűzbeborulás után emelkedni kezdett, mindaddig, míg a látóhatár el nem takarta.
A további történésekről szóló elbeszélések a köves Tunguzka folyó forrásvidékéről, Vanavara és Kezsma falucskából származnak.
A hatalmas tűzgolyó Vanavarától és Kezsma falucskától keletre, észak felé száguldott az égen. Repülési magasságát nyolc kilométernyire becsülték. Már jóval túl volt Banavarán, amikor hirtelen irányt változtatott. 120-130 fokos szögben visszafelé kezdett repülni. Ezután, miközben dél-nyugati irányba haladt, valamelyest veszített magasságából.
Mindkét faluban az embereken halálos rémület lett úrrá, mert úgy érzékelték, hogy a tűzgolyó feléjük, a falujuk felé tart nagy sebességgel. Vanavara felett ismét irányt váltott és most már dél-, dél-keleti irányba repült tovább. Az újabb irányváltoztatással együtt éles szögben emelkedni kezdett, és észlelhetően veszített sebességéből.
Ezután iszonyatos robbanást lehetett hallani, amely mély morajlással párosult. A tűzgolyóból hosszúkás, tűzvörös lángsugár csapott ki, amely éles szögben a Föld felé irányult, egyre szélesedő formában dél-nyugati irányban érte el a talaj felszínét.
Ezután igen rövid idő elteltével – két-három másodperc – bekövetkezett egy második, felfoghatatlan erejű, mennydörgéssel párosuló robbanás, vele azonos időben eget-földet vakító fényvillanás keletkezett, messze ható, mindent fényességgel beborító hatással egyetemben. A fényesség irtózatos gyorsasággal, kupolaszerűen terjedt szét, miközben eltűnt minden kontraszt és nem volt árnyék.
A köves Tunguzka folyó folyásának körzetében tűztengerré vált a levegő. Robbanás robbanást követett, állították Vanavara falucska lakói. Rengett, rázkódott, remegett körülöttük minden, égen-földön és föld alatt egyaránt.
A későbbi vizsgálatoknál kiderült, hogy a körzet egyes területein a talaj kifordult, kinyomódott a mélyebb réteg, a szilárd talaj kiemelkedett a helyéről, és hullámzott, mint a háborgó vízfelület. Kilométernyi mocsaras, tőzeglápos területek robbantak fel.
E jellemző állításoknál egy pillanatra időzzünk el… A földrengések mérésére kétféle módszert alkalmaz a tudomány. A 12-es beosztású Sieberg-Mercalli – tapasztalati skálát, és a közismertebb, kilenc fokozatú – nem lineáris összefüggésben mérő – Richter-skálát.
Az utóbbi kilences fokozata jelöl olyan jelenségeket, amelyeket a Tunguzka-folyó fölötti robbanás eseményeinél is tapasztaltak. Néhány jellemző a 9-es Richter-fokozat leírásából:
A 9-es fokozatú Richter-skálánál a rezgések hullámai a föld felszínén láthatók – a földfelszín hullámzik. Minden emberi létesítmény tönkremegy. egyes tárgyak, emberek a földről felemelkednek. A föld felszínén széles és mély repedések keletkeznek. Más helyeken a mélyebb rétegekből a föld a repedéseken keresztül felszínre nyomódik…
Az előzőek fényében elgondolkodtató, hogy vajon lehetett-e “meteor” az a jelenség..
1.)…amit a Góbi-sivatagban a karavánok hosszúkás, a Napnál háromszor nagyobb fizikai testként észleltek…
2.)…Dél-Oroszországban – Bajkál-tó feletti terület – a helyi megfigyelések megerősítik, hogy 1908. június 30-a reggelén egy hosszú, szivar alakú tárgy északnak repül, amely nemsokára, a szemük láttára lángba borul…
3.)… a jelenség Vanavara falutól keletre északi irányba száguld, majd mielőtt eltűnne a láthatáron, meredek ívben megfordul, dél-nyugati irányba és több manővert hajt végre…
4.)…Az objektum Vanavara térségében egy alacsonyabb pályáról magasabb pályára igyekszik állni, – tehát a manőverezés még mindig tart…
5.)…Ezután elhagyja Vanavara falucska térségét és nem sokkal ezt követően különös robbanási jelenségek során keresztül megsemmisül.
Vanavara 64,5 km-re fekszik északra, a robbanás középpontjától. Az akkor még kis falucskában azt tapasztalták, hogy hirtelen nagyon erős fényvillanás történt. Óriási méretű, felemelkedő tűzgolyó takarta el az egész eget, akkora volt, hogy a több, mint 60 kilométeres távolságból sem lehetett megbecsülni a nagyságát…, majd a vakító fényesség után hirtelen sötétség lett, a felkelő napot nem lehetett látni.
A robbanás a Vanavarától délre eső köves Tunguzka folyó felső vidékének területe fölött történt, mintegy 60 kilométerre, és ugyanilyen távol Kezsma falucskától északkeletre.
A következő másodpercekben Vanavara települést elviselhetetlen hőhullám érte el. A lakók bemenekültek a házakba. Azok, akiknek nem volt módja valamilyen fedél alá húzódni és kint maradtak a szabad ég alatt, bőrük megperzselődött.
Ezzel párhuzamosan egymás után több, rendkívüli erejű lökéshullám száguldott át a falucskán és fölötte, hatására a faházak nagy része összedőlt, vagy a tetőszerkezetet leemelte a hirtelen keletkező irtózatos szélvihar, emberek repültek a levegőbe.
A falut övező dombokról azt lehetett látni, hogy nem messze Vanavarától 19-20 kilométerre tűztenger terebélyesedik és emelkedik a magasba. Kezsma falucskában a következőt figyelték meg: a robbanás második, harmadik fázisa eredményezte a jelenség megsemmisülését, ez az alatta elterülő területet centrikusan letarolta, illetve a fák a jelzett kör alakú területen ágaiktól megkopasztva álltak.
Ez a két tény azt bizonyítja, hogy az objektum repülés közben és a megsemmisülést megelőző másodpercekben irányt változtatott. Repülési iránya a Góbi-sivatagi észleléstől kezdve a Vanavarán túli észlelésig északi irányt mutatott. a robbanás epicentruma viszont Vanavarától 65 km-re enyhén délkeleti irányba helyezkedett el.
Ez arra enged következtetni, hogy a tűzbe borult fizikai test az északi iránytól eltért, és délnyugat felé vette az irányt, majd az előzőekben említett terület fölött több robbanás kíséretében megsemmisült.
A robbanás helyétől délkeletre 400 km-re lévő Kirenszk városából megfigyelték, hogy a köves Tunguzka fölé – a megítélések szerint – 19,3-24,1 km-re emelkedett az a vastag, fekete, gomba alakú felhő, amely a robbanás után volt észlelhető.
A robbanást követően a földrengést jelző műszerek heves és példátlan erejű földmozgást jeleztek északi irányból. Az irkutszki szeizmológiai regisztrátumot a későbbi vizsgálatoknál és a robbanás lehetséges értékére utaló számításoknál figyelembe vették.
Az irkutszki szeizmológiai regisztrátum, a későbbiekben elvégzett helyszíni vizsgálatok, az 1949 után végrehajtott amerikai és szovjet hidrogénbomba robbantások eredményeinek összehasonlításából egyértelművé vált a tudósok számára, hogy 1908, június 30-án a köves Tunguzka forrásvidéke fölött nukleáris robbanás történt. Az előző tények összevetéséből az atomfizikusok a robbanás energiájának értékét 20 megatonnányira becsülték.
A részletesebb vizsgálatok azt valószínűsítették, hogy a repülő test mesterséges szerkezet volt, amelynek tömege a számítások szerint meghaladhatta az 50 ezer tonnát.
A jelenség mesterséges voltának igazolásához szolgált az a tény is, hogy a helyszínen élő, vadászattal foglalkozó tunguzok a későbbiekben – évek múlva – a robbanás területén és azon túl is fényes és hosszúkás, szélein kicsipkézett fémdarabokat találtak, amelyek fényesebben ragyogtak a kések pengéjénél, s vastagságuk nem haladta meg a két-három millimétert.
Az egyre szaporodó adatok fényében egyértelművé vált, hogy a felrobbanó objektum nem lehetett meteor, mint sokáig hitték és nem lehetett antianyag sem, amelyre szintén sokáig gyanakodtak. Az antianyag-halmaz lehetőségét az a tény is kizárta, hogy a későbbiekben ráébredtek arra a tényre, hogy a Föld közelébe semmilyen módon nem juthatott volna el egy nagyobb mennyiségű antianyag-halmaz, mivel annak a Naprendszeren keresztül való átszáguldása során a normál anyaggal való ütközés eredményeként már előbb fel kellett volna robbanni.
A szovjet tudósok által a későbbiekben elvégzett vizsgálatok eredményeiből az is kitűnt, hogy a robbanás térségéhez közel és a távolabbi területeken is a robbanást követő években sok korai elhalálozásról számoltak be a helybeliek. Az 1945 utáni vizsgálatok során több, korán elhunyt ember holttestét exhumálták, melyekből kiderült, hogy az akkor fura betegségekben elhalálozottak mindegyike sugárfertőzés eredményeként vesztette életét.
A robbanás hatása nagyobb volt az epicentrumtól távolabb lévő területeken, mint a robbanás középpontjában. Ugyanez figyelhető meg a mi civilizációnk által végzett atomrobbantásoknál. A fák évgyűrűinek vizsgálatából megállapítható volt, hogy 1908-ban és 1909-ben a radioaktív anyagok mértéke drámai módon megnövekedett.
Az első robbanás lökéshulláma és annak perzselő ereje hosszan elnyújtott formában ért talajt. Ezen a területen a fáknak csak a felső lombkoronája és egyik oldala sérült meg. Ez a terület hosszan elnyúló, ovális formát mutatott. Az első robbanás által kialakított területi formáció összefüggésbe hozható a hosszúkás, csőszerű testre való utalásokkal.
Valószínűsíthető, hogy a fizikai test elején történt először a robbanás, amely a csőszerű testből felgyorsult formában “léphetett ki”, és ebből fakadóan “irányítottan” meredek szög alatt ért talajt. Az első robbanás kilökődését meg is figyelték, oldalirányú eltéréssel. Az is joggal valószínűsíthető, hogy maga a fizikai test – és ettől kezdve nevezhetjük jelenlegi ismereteink birtokában egyértelműen UFO-nak – még nem semmisült meg, az csak néhány másodperccel később következett be. A robbanás merőlegesen lefelé hatott, és kialakította a második, koncentrikusan elpusztult területet.
Az évtizedekkel később elvégzett részletesebb vizsgálatok a jelenségsorokból adódóan a következőket valószínűsítették:
A Tunguzka fölötti robbanás, 5 és 10 km magasság között történhetett. Az objektumot a Góbi-sivatagi és dél-oroszországi megfigyelések tükrében – ahol még hosszúkás hengeres testként észlelték – a viszonylagosan alacsony robbanási magasság figyelembevételével, 100-300 méter közötti nagyságúra becsülték.
A jelenség robbanási energiájára vonatkozó számításokkal többek között amerikai tudósok is foglalkoztak. Megközelítőleg egyöntetű vélemény alakult ki, amelynek alapján a valószínűségi számítások azt mutatták, hogy a robbanás energiaszintje egy körülbelül 2-5 megatonnás atombomba pusztító erejével azonosítható. A második érték pedig egy 10 megatonnás hidrogénbomba robbanóértékével lehet azonos.
A robbanás jellegéből adódó jelenségsorokra és fizikai hatásokra akkor lehet ésszerű válaszokat találni, ha feltételezzük, hogy a Tunguz robbanás magfizikai eredetű volt.
1965-ben három amerikai tudós részletesebben is foglalkozott a Tunguz-robbanás jellemzőivel. Libby, Cowen és Atlury azt állították, hogy a robbanással kapcsolatban közismertté vált jellemzők atomfizikai összefüggést mutatnak. Ők a Tunguz-effektust egy viszonylag nagy mennyiségű antianyag annihilációjával vélték megmagyarázni. (Annihiláció:az anyag-antianyag ütközéséből keletkező, hirtelen, átmenet nélküli energiafelszabadulást jelent.) Az előző állításnak van egy logikai hibája, amelyre az előzőekben már volt szó. Az antianyag-halmaz ütközés nélkül nem juthatott volna el a Földig, mivel a Naprendszeren való áthaladása során, az interstelláris anyaggal való ütközés eredményeként meg kellett volna semmisülnie.
Az amerikai tudósok feltételezése szerint a Tunguz-robbanás minden sajátságát elméletükön keresztül elfogadhatóan meg lehetett magyarázni. Robbanás a levegőben, a robbanási energia mintegy 70 százalékos arányának sugárzással való felszabadulása, erős mágneses zavarok, gyenge ballisztikus hullám.
A három amerikai tudós elméletének igazolásához kísérletet végzett az Egyesült Államok területén, a robbanástól több mint tízezer kilométerre. a kísérlet alapelemét a radiokarbon módszer adta.
A tudósok a következőt állították: ha 1908-ban a Tunguz effektust nem egy meteorit becsapódása okozta, hanem antianyag annihilálódott az atmoszférában, akkor ezt a folyamatot nagy mennyiségű neutron keletkezésének kellett kísérnie.
Ha a feltételezésük jogos és a Tunguzka fölött magfizikai eredetű robbanás történt, akkor a sugárzásban TT-mezonoknak kellett keletkezni, amelyek ha kölcsönhatásba lépnek a levegő alkotóelemeivel és atomjaival, neutronok keletkeznek. A neutronokat befogják a levegő nitrogénjeinek atomjai, és e folyamatban C14-es radioaktív szén keletkezik.
A C14-es radioaktív sugárzó atomok az idők folyamán szén-dioxiddá oxidálódnak, és a légmozgás következtében szétszóródnak az egész Föld légkörében. A tudósok feltételezték, hogy a Tunguzka fölött történt robbanás, amennyiben magfizikai eredetű volt, akkor az idők folyamán az atmoszféra c14-es tartalmát néhány százalékkal feldúsította.
Tehát a növényekben, különös tekintettel a fák évgyűrűiben, a robbanás utáni években a C14-es radioaktivitásnak magasabbnak kell lennie és az kimutatható. Kivágattak egy 300 éves fenyőt, és annak 1890 és 1930 között keletkezett évgyűrűiből kivonták a szenet, majd meghatározták a C14-es radioaktív izotóp tartalmát.
A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy az 1909 és 1920-as évek között a C14-es radioaktív izotóp jelenléte a fa anyagában messze magasabb volt, mint az évek során tapasztalható átlagérték. az összehasonlítás diagram különösen az 1909 és az 1910-es években mutat rendkívül nagymértékű kiugrást a C14-es radioaktív izotóp vonatkozásában.
Az eredmények a tudósok feltételezését látszottak igazolni, mivel az antianyag halmaz eljutása a Földig, csak nagyon kritikus feltételezésként fogadható el, s ez is megdőlni látszik.
A feltételezés helytelen voltát igazolja az a tény is, hogy a légkör C14-es radioaktív izotóppal való feldúsulását egyéb földi tényezők is okozhatták. Mivel a köves Tunguzka feletti robbanás valóban és kimutathatóan magfizikai eredetű volt és a meteorit hipotézis is megdőlt, ezért valószínűsíthető, hogy egy UFO katasztrófája okozta a hatalmas erejű robbanást.
Egy UFO felrobbanásának jogos feltételezése is magyarázatot ad a magfizikai összefüggésekre, mivel egy nálunk idősebb civilizáció régtől fogva tisztában van az atomfizikai folyamatokkal és azokat alkalmazni is tudja. a földinél messze előrehaladottabb atomfizikai tudás és annak alkalmazási lehetősége magyarázatot adhat arra a tényre is, hogy a felrobbanó energiának mintegy 70 százaléka sugárzás formájában terjedt szét.
Egy UFO felrobbanásának lehetősége magyarázatot adhat a még nyitott kérdésekre, nevezetesen egy nagyon erős mágneses zavar jelenlétére a robbanás utáni időszakban, és arra, hogy miért nem volt erős ballisztikus hullám.
A robbanás utáni években erősen tartotta magát az a hipotézis, hogy Tunguzka fölött meteorit robbant fel a levegőben. A vizsgálatok kimutatták, hogy a meteoritra utaló fizikai összefüggéseket a terület körzetében sehol nem találtak.
Minden tény ellenére, ha ezt az állítást fogadnánk el, akkor azonnal felmerül néhány zavarba ejtő kérdés…
1. Miért nem érte el a a Föld felszínét, és miért robbant fel a levegőben, ha a tömege olyan nagy volt, mint azt a múlt század elején valószínűsítették?
2. Ha olyan hatalmas volt a tömege, miért nem maradtak belőle fellelhető darabok?
3. Mivel magyarázható, hogy a kidőlt erdő körszimmetrikus képet mutat, ami arról tanúskodik, hogy nem volt ballisztikus hullám?
4. Az energiának miért olyan nagy mennyisége jelentkezett sugárzási energia formájában, amikor közönséges robbanás esetében a sugárzási energia nem haladja meg az összenergia 1-2 százalékát?
5. Hogy magyarázható az a tény, hogy az objektum felrobbanása után a Föld mágneses tere sajátságos és abberált módon megváltozott, s ezt hónapokon keresztül észlelni lehetett?
Az előzőek fényében a hipotézisek mind megdőlni látszanak, így egyre valószínűbbé válik egy UFO felrobbanásának lehetősége.
További adatok a robbanással kapcsolatban:
A transz-szibériai vasút utasai, 600 km-re a robbanás centrumától, reggel 7 óra 15 perckor hirtelen egy izzó tűzgolyót láttak az égbolton keresztül száguldani, majd az északi horizonton eltűnni.
Ezután a vonatot valami villámcsapásszerű érte, az egész szerelvény megrázkódott. A mozdonyvezető ijedtében megállította a szerelvényt, abban a hiszemben, hogy valamelyik kocsi felrobbant. De miután megnézte a szerelvényt, megnyugodva vette tudomásul, hogy nem közvetlenül a vagonokat érte valamilyen hatás, amelyet abban a pillanatban még nem tudtak megmagyarázni.
Az utasok elmondták, hogy Nap nagyságú és napszerű tűzgolyó haladt végig az égen északi irányba. A robbanás nem sokkal ezután következett be, és feltételezték, hogy a szerelvény rázkódását a jelenség felrobbanásának detonációja okozta.
Az óra reggel 7 óra 17 percet mutatott. Az utasok arra gyanakodtak, hogy nem túl messze, a transz-szibériai vasúttól történt valamilyen robbanás. Akkor még nem tudhatták, hogy tőlük 600 km-re történt olyan esemény, ami a későbbiekben több száz tudósnak fog fejtörést okozni.
A köves Tunguzka felé tartó objektum nem egyszerre, egy robbanásban, hanem robbanások sorozatában semmisült meg. Megkülönböztethető volt két nagyobb, irtózatos erejű robbanás, melyek néhány másodperc különbséggel következtek be, és előtte néhány kisebb robbanás volt tapasztalható.
A párizsi és londoni mérések két erőteljes lökéshullámot észleltek néhány másodperces különbséggel, majd mintegy másfél óra elteltével szintén két lökésimpulzust tapasztaltak, rendkívüli erejű szélvihar formájában.
Sőt, a megfigyelések arról is beszámoltak, hogy újabb másfél óra múlva még mindig érzékelhető volt két, időben eltérő lökéshullám, de már sokkal szelídebb formában, mint az első két esetben.
A robbanás ereje dinamikus impulzusok sorával érte el a földfelszínt, és oly mértékű lökéshullámot eredményezett, hogy hosszú perceken keresztül tartó földrengést észleltek.
A robbanás hatására Tunguzka körzetében a földfelszín valószínűleg lüktető mozgást végzett, és így csak nehezen csillapodott a földmozgás. Ennek eredményeként az egész északi féltekén észlelhető volt a földrengés. a robbanás utáni percekben erőteljes földrengést éreztek a szeizmográfok, Stockholmban, Jénában, Londonban, Párizsban, Észak-Afrika több városában, Törökországban, Taskentben, Irkutszkban.
A robbanás magfizikai összefüggése és az általa keltett páratlan dinamikájú lökéshullám kiváltotta példátlan erejű földrengés az északi féltekén oly mértékű mágneses anomáliákat eredményezett, hogy az esemény után 3 nappal nagy kiterjedésű világító felhőket észleltek az északi kontinens országaiban.
Mivel a robbanás hosszan tartó fizikai folyamatokat és változásokat generált, ezért az északi félteke konstans mágneses összefüggései valószínűsíthetően megváltoztak, amihez hozzájárult az a lökéshullám, ami többször körbejárta a Földet, így a benne rejlő hatalmas energiákkal megmozgatta az egész légtömeget, aminek révén lüktetésre kényszerült a Föld északi mágnesburka.
A kialakult pulzálás hosszú hónapokon keresztül érvényesülhetett, ezért olyan légkörfizikai folyamatok indultak el, amelyek esetlegesen önmagát gerjesztő ionizációs állapotot eredményeztek: a világító – ionizációs felhőket. Érdekes párhuzamként említhető, hogy a világító felhők kontinentális jellegűek voltak, hasonlóan, mint a robbanás által kiváltott földmozgás.
A világító felhők olyan intenzitással jelentkeztek, hogy az északi félteke országaiban Londontól az oroszországi Irkutszkig, Stockholmtól az észak-afrikai országok nagyvárosaiig, több hónapon keresztül fénybe borították az éjszakákat. A világosság intenzitása olyan mértékű volt az esti órákban is, hogy a nagyobb városokban kényelmesen lehetett újságokat olvasni és fényképezni a nappali éjszakában.
A Szibériában történt eseményekről sokáig nem is tudott a világ. Így az Európa országaiban észlelt fizikai eltéréseket a múlt század elején igazából nem is tudták megmagyarázni.
Minden időben, így a múlt század elején a cári Oroszországban – területi nagyságából fakadóan – különös tekintettel Szibériára “igen lassan őröltek Isten malmai”, azaz a hírek, események vagy nem, vagy hosszú évtizedes késéssel jutottak el Európába.
Ennek bizonyítéka, hogy Moszkvából is csak az esemény után 13 évvel, 1921-ben küldték ki az első vizsgáló bizottságot a robbanás területére, Leonyid Kulik, a moszkvai Ásványtani Múzeum munkatársának vezetésével.
Leonyid Kulik sok-sok nehézség árán eljutott a robbanás körzetébe és kapcsolatba került az ott élő nomád evenkekkel. Az evenkek a robbanással és annak utózöngéivel kapcsolatosan olyan történeteket meséltek Kuliknak, amellyel a tudós kutató a maga idejében nem tudott mit kezdeni. A történetekre csak a mai korunk információs bázisán keresztül lehet elfogadható magyarázatot adni.
Az evenkek a következőkkel traktálták Kulikot, amit egyébként második kutatóútja során a tunguzoktól is visszahallott: A történet szerint Ogdy isten haragjában pusztította el azt a területet, ahol a robbanás történt. Ogdy leszállt a földre, és láthatatlan tüzével égetett el mindent és mindenkit, akire neheztelt.
Az evenkek elmondták, hogy a robbanás óta vadászaik többször látták Ogdy istent a robbanás körzetében leszállni égből jövő hajójával, ami fénykoszorúban érkezett a területre. A történetekből az is kiderül, hogy az evenkek a robbanás előtt soha nem látták Ogdy istent a földre szállni. Azóta viszont többször szemtanúi voltak eme lenyűgöző eseménynek. A mélyen vallásos népcsoportra az utóbbi még sokkal nagyobb hatást gyakorolt – mármint, hogy találkoztak az istenekkel – mint a robbanás keltette rendellenességek.
Az evenkek elmondták, a tunguzok is megerősítették, hogy gondjaik vannak, mivel vadászaik rendre korán meghalnak, valamilyen furcsa, ismeretlen betegségben. Kivörösödik a bőrük, megkopaszodnak, majd néhány hét múlva meghalnak. A kialakult félelem miatt most már sem az evenkek, sem a tunguzok nem mernek a robbanás közelebbi területeire bemerészkedni.
A múlt század elején az emberiségnek fogalma sem volt arról, mi az, hogy UFO, vagy egyáltalán lehetséges-e olyan civilizáció, amely megelőzi az emberi kultúrát. A 20. század végére körvonalazódik egy olyan tény, amelyet UFO problémakörnek nevezünk, és kezdünk lassan fogalmat alkotni arról, hogy bizony létezhet rajtunk kívül is értelmes civilizáció.
Ennek a fényében jobban megértjük az evenkek történeteit, mert valószínűsíteni lehet, hogy a Tunguzka fölött felrobbant tárgy egy UFO volt és annak pusztító hatását minden bizonnyal évek hosszú során keresztül rendszeresen vizsgálták az idegenek. Ha az ellenkezőjét hinnénk, nem volna logikus a gondolati építkezésünk.
Mivel Kulik professzor nem tudott mit kezdeni az evenkek történeteivel, de jelen korunk is gyakran nagy mértékű szkepticizmussal fogad minden olyan lehetőséget, amely esetlegesen UFO kapcsolatra utal, ezért a tudósok különböző elméleteket, hipotéziseket próbálnak felállítani a Tunguz események megmagyarázására.
Így született meg egy harmadik hipotézis, miszerint egy üstökös fejét képező, hatalmas, laza hótömeget fogott be a földi gravitáció, és a laza üstökös fej 40 000 km/h sebességgel csapódott be a légkörbe. Ha egy kissé elmélyülünk az égi mechanikában, akkor láthatjuk, hogy a tények kereszttüzében ez az elmélet sem állja meg a helyét. 40 000 km/h sebességgel mozgó égi objektumot a földi gravitáció nem lépes befogni, mivel a jelzett sebesség egy másodpercre lebontva 11,11 század km/sec sebességet ad, és ez az érték pontosan azonos a Föld gravitációját kiegyenlítő szökési sebességgel.
A Tunguzka fölött történő robbanás óriási pusztítást végzett. Rengeteg házi- és vadon élő állat, továbbá évszázados fák sokasága pusztult el.
Az evenkek és a tunguzok rénszarvas csordái egyszerűen eltűntek, minden bizonnyal elpusztultak, mert többségüket nem találták meg, csak egy elenyésző rész tetemeire akadtak rá a robbanástól távolabb eső területeken. Az események idején a terület még nagyon gyéren volt lakva, ezért emberéletben alig esett kár.
Mint emlékszünk a lángoló tűzgolyó északi irányból elég gyors manőver mellett visszafordult dél-délnyugati irányba, majd ezután következett be az első robbanás, ami a déli irányba haladó testből jobbra lefelé hatot. A logikai sorokból az következik, hogy ez az első robbanás detonációja eredményezte a harmadiknak megtalált ovális terület pusztulását.
A robbanás középpontjától északnyugatra található Káma folyó partján dolgozott társaival Iván Uszulov. Nagy erejű “mennydörgés” rázta meg a levegőt. A lökéshullám olyan erős volt, hogy Uszulov rémületében a folyóba vetette magát, társai a földre lapultak, mivel rengett körülöttük ég és föld.
A robbanás után rémisztő csend támadt, minden elnémult körülöttük. Uszulov kijött a vízből, majd mindannyian térdre estek és imádkoztak. Néhány másodperc múlva iszonyatos erejű szélvihar tört rájuk, amelynek lökéshulláma több embert a folyóba taszított. Az irtózatos szélviharban a fák a földig hajoltak, a gyengébbek tövestől kiszakadtak a helyükből.
A szélvihar nem tartott sokáig, rövid idő múlva újra csend lett. Néhány másodperc múlva sivító hang kíséretében még az előzőnél is nagyobb erejű, újabb szélvihar tört rájuk. Uszulov és társai a fákat átölelve vészelték át a dolgot. Ha nem ezt tették volna, a szélvihar felkapta volna őket a levegőbe.
Feltétlenül említést érdemel, hogy a robbanás utáni években a növekvő és sarjadzó növényzet a robbanás sújtotta területen lényegesen gyorsabban és magasabbra nőtt, mint a távolabbi helyeken. E hatást a fiatalon növekvő fáknál egyértelműen meg lehetett állapítani. A későbbiekben az új növényzetet is megvizsgálták. Bebizonyosodott, hogy a normális értéknél jóval magasabb a radioaktivitásuk.
Végeredményben úgy tűnik, hogy mégiscsak atomrobbanás történt, azaz pontosabban fogalmazva atomfizikai folyamat zajlott le, valamilyen speciális szinten, amely a földi tudomány számára még ismeretlen. a robbanás körzetében a Föld mágnesessége lényegesen magasabb az egyéb területekhez viszonyítva.
A repülő test a Góbi-sivatagi észleléstől egészen a Tunguzka fölötti felrobbanásáig “kacsázó repüléssel” haladt, többször magasságot akart nyerni, majd az északtól délre való manőverezése bizonyító erejű abban a vonatkozásban, hogy a jelenség nem lehetett meteor.
A Tel-Aviv-i Egyetem nukleáris robbanásokkal foglalkozó szakemberei a 60-as években megpróbálták a Tunguz-robbanás értékét, az irkutszki szeizmogram alapján modellezni. Az irkutszki szeizmogram nagymértékben eltérő és nem szokványos jellemzőket mutatott az egyéb szeizmológiai regisztrátumokkal.
A számításból az derül ki, hogy akkor kapnak a szakemberek olyan jellegű szeizmogramot, ha a robbanás ereje 12,5 megatonna és 5-8 km magasságban történne a detonáció. ezt az állítást az is igazolja, hogy a később elvégzett oroszországi vizsgálatok több vonatkozásában is kimutatták a terület radioaktív szennyezettségét.
Ha az előzőekben kifejtetteket nem fogadnánk el, akkor minden eltérő magyarázatnak a 12,5 megatonnás robbanási értéket kell produkálnia és elfogadhatóan meg kell tudni magyarázni az ok-okozati elv alapon a felvázolt elképzelést.
A mai napig ilyen elfogadható magyarázat nem született, annak ellenére, hogy sokan és sokféle módon igyekeztek megmagyarázni a Tunguz-jelenséget. Ezen tendenciát még csak fokozta, hogy a magyarázatok nagy erővel igyekeztek kizárni annak lehetőségét, hogy a Tunguz robbanás esetleg UFO katasztrófa volt, ám ez a mai napig sem sikerült.
