Egy furcsa találkozó
1976. szeptember 11-én este dr. Herbert Hopkins UFO- kutató éppen egyedül tartózkodott Orchard Beach-i otthonában, amikor hirtelen megcsörrent a telefon. Dr. Hopkins egy érdekes UFO-eset elemzésén dolgozott, amely magában foglalt egy eltéritést is, ám mivel felesége és fia nem voltak otthon, maga vette fel a kagylót. A vonal túlsó végén egy ismeretlen férfihang jelentkezett, aki a New Jersey-i UFO-kutató szervezet alelnökének mondta magát és találkozni kívánt vele.
Hopkins egyetértett és javasolta, hogy az illető akár azonnal is felkereshetné őt. Az ismeretlen beleegyezett és a beszélgetés véget ért. Dr. Hopkins letette a telefont, majd felgyújtotta az utcai világítást, hogy látogatója könnyebben odataláljon. A lépcsőre pillantva azonban egy idegent pillantott meg, aki feléje igyekezett.
Kiderült, hogy ő volt a telefonáló. Dr. Hopkins furcsának találta, hogy miként érhetett ide ilyen gyorsan, de udvariasságból nem tett fel kérdéseket. Nem láttam sehol az autóját és még ha kocsival is érkezett volna, akkor sem érhetett ide ilyen gyorsan. A legközelebbi nyilvános telefonfülke is messzebb volt annál, hogy ilyen hamar megérkezhessen — mondta később dr. Hopkins.
Beengedte a látogatóját, aki teljesen fekete öltözéket viselt. Fekete öltöny, fekete cipő, fekete zokni és fekete nyakkendő volt rajta. Inge fehér volt és a kabátján nem látszottak gombok. Hopkins első gondolata az volt, hogy az illető temetkezési vállalkozó. Az idegen engedélyt kért, hogy leülhessen.
Hopkins növekvő kíváncsisággal szemlélte az ismeretlen férfit. A fekete ruhás férfi arca igen furcsa volt, ugyanis nem volt sem szempillája, sem szemöldöke, ráadásul teljesen kopasz is volt. Arcbőre fakónak, majdnem falfehérnek tűnt. Ajka viszont rendellenesen piros volt, mondhatni vérvörös. Orra és fülei szokatlanul kicsinynek látszottak és az egész arca valahogy idegennek hatott.
A látogató kérdéseket tett fel dr. Hopkinsnak az általa éppen vizsgált esetről. A kutató válaszait fejbólintásokkal és rövid értem megjegyzésekkel kísérte. A doktor persze tovább vizsgálgatta az ismeretlent. A szoba viszonylag erős fényében a látogató olyannak tűnt, mint egy kirakati bábu.
Öltönye vadonatújnak látszott, egyetlenegy ránc vagy gyűrődés sem volt rajta. Bőre műanyagszerűen sima és csillogó volt, mintha nem is természetes bőr lett volna. A kérdezz-felelek során Hopkins-nak egyre inkább az volt a meggyőződése, hogy az idegen majdhogynem többet tud nála az ominózus UFO-észlelésről.
Az ismeretlen látogató minden akcentus nélkül, tökéletesen beszélte az angol nyelvet. Beszéde mégis furcsa volt, hangsúlytalan és monoton. akár egy gépezeté. Ahogy kettejük társalgása előrehaladt, az idegen megvakarta az ajkát. Hopkins megfigyelte, hogy a szürke kesztyűn, amelyet látogatója viselt, vörös folt maradt.
Ebből a kutató arra következtetett, hogy az idegen ajka ki van festve! Jobban szemügyre véve kiderült, hogy az idegen szája csak egy keskeny rés és a festék teszi a normálishoz hasonlóvá. Ezután a beszélgetés váratlan fordulatot vett. Az ismeretlen férfi azt mondta, hogy dr. Hopkins zsebében két pénzérme van és kérte az egyiket.
Hopkins meglepődött, hogy látogatója honnan tud a két érméről, de azért teljesítette a kérést. Az idegen a nyitott tenyerébe helyezte a pénzt és felszólította a doktort, hogy figyelje. Az érme hirtelen színt váltott, előbb ezüstös, majd kékes színű lett. Aztán váratlanul eltűnt!
A látogató ezután az emlékezetes Betty és Barney Hill-esetről kezdett beszélni. Kérdéseket tett fel Hopkinsnak arról, hogy tudja-e mi történt Barney-val. Hopkins sokat tudott az esetről, de keveset magáról a férfiről. Azt válaszolta, hogy úgy tudja, Barney meghalt. Így igaz — válaszolta az idegen. — De azt is tudja, hogy miként halt meg? Dr. Hopkins bizonytalanul azt felelte, hogy tudomása szerint Barney hirtelen halt meg, talán szívrohamban. — Nos, az nem egészen szívroham volt — közölte erre a fekete ruhás ismeretlen. —Azért halt meg, mert túl sokat tudott! Barney-nek nincs szíve, ahogy magának nincs meg a pénzérméje.
A látogatónak tudomása volt arról is, hogy az UFO- kutató hangfelvételeket őriz az általa éppen vizsgált esettel kapcsolatban. Azt mondta, hogy ezeket a szalagokat meg kell semmisíteni, sőt minden további bizonyítékot is. Azt is hozzátette, hogy tudni fogja, ha Hopkins megtette ezt és azt is, ha nem.
Ez utóbbi eshetőségre kilátásba helyezte, hogy Hopkins hasonló sorsra fog jutni, mint Barney Hill. Ahogy ezeket a szavakat kiejtette, az idegen beszéde fokozatosan lassulni kezdett. Ekkor a férfi fáradt, lassú mozgással felállt és az ajtó felé indult. — Az energiám kezd kifogyni… most mennem kell… viszlát.
A fekete ruhás az ajtóhoz ment és Hopkins kinyitotta előtte. Az ismeretlen lassan lépkedett lefelé a lépcsőn és végig a falnak támaszkodott. A ház sarkához érve megállt egy pillanatra, majd befordult. Erős fényvillanás látszott a sötétben és a férfi eltűnt.
Később Hopkins és felesége megvizsgálták a kocsifelhajtót és egy furcsa lenyomatot találtak annak közepén. A nyom semmiképpen sem származhatott autótól, mert a feljáró közepén volt, ahol a kerekek nem érintkezhettek a talajjal. Másnapra a furcsa jel eltűnt.
Dr. Hopkinst mélyen megérintette a találkozó, és gondolkodás nélkül eleget tett a sötét ruhás férfi utasí-tásainak: letörölte a magnószalagokat és felhagyott az ominózus eset további kutatásával. Azért barátai segítségével ellenőrizte a New Jersey-i UFO-kutató szervezetet, de kiderült, hogy az egyáltalán nem is létezik.
A fekete ruhás férfiak
Akivel Dr. Hopkins találkozott, az az ufológiában a fekete ruhás férfiak – angolul MIB – Men in Black – néven ismert. Ezek a furcsa idegenek több száz esetben bukkantak fel kizárólag UFO-kutatók vagy szemtanúk környezetében.
Megjelenésük során mindig figyelmeztetik az illetőt, hogy hagyjon fel a tevékenységével, vagy ne beszéljen senkinek a tapasztalatairól, máskülönben komoly bajba kerül. A fekete ruhások felbukkanását maga az amerikai légierő is elfogadja.
George P. Freeman, a Pentagon szóvivője egyszer így nyilatkozott:
“Titokzatos emberek, akik gyakran a légierő egyenruháját viselik vagy a légierő tisztjeiként azonosítják magukat, valóban felkeresnek UFO szemtanúkat és kutatókat és hallgatásra szólítják fel őket. Számos ilyen esetet ellenőriztünk és kiderítettük, hogy az ismeretlen látogatók valójában nem tartoznak a hadsereg kötelékébe. Gyakorlatilag semmit sem tudtunk megállapítani sem a személyükről, sem a hovatartozásukról. Azzal, hogy a légierő tisztjeinek adják ki magukat, vétenek a szövetségi törvények ellen. Nekünk is a leghőbb vágyunk, hogy egyszer elfoghassunk egy ilyen személyt, ám a nyomok mindig túlságosan hidegek, mire a helyszínre érünk. Ennek ellenére nem adjuk fel.”
A kérdés azonban továbbra is nyitva marad:
kik voltak dr. Hopkins látogatói?
Az UFO-észlelések, akárcsak a különös bűntények, mindig is vonzották a lelkileg instabil embereket, akik gyakran hajmeresztő dolgokat követnek el, hogy minél közelebb kerüljenek a szemtanúkhoz, vagy hogy maguk is bekapcsolódhassanak a nyomozásba.
Az egyik leggyakoribb eset éppen a hamis személyazonosság, vagyis hogy rendőrnek vagy más hivatalos személynek hazudva magukat próbálnak meg közeledni az érintettek felé. Ennek az elképzelésnek azonban ellentmond az a tény, hogy ha a fekete ruhás férfiak igazi emberek, akkor miért viselkednek annyira furcsán és természetellenesen?
Az utolsó(?) figyelmeztetés
A legtöbb fekete ruhás férfi látogatásának egyetlen célja az UFO-kutató vagy a szemtanú elrettentése és a tevékenységének felhagyására való felszólítás. A látogatók mindig tökéletesen tájékozottak a felkeresett személy kutatási területéről, illetve tapasztalatairól.
Gyakran olyan apró részleteket is tudnak, amelyeket az illető még senkinek sem mondott el! A fenyegetések ellenére azonban kevés olyan eset ismert — és még kevesebb bizonyított —, amikor a figyelmeztetett személynek bármiféle bántódása is esett volna, ha mégsem szüntette be kutatásait, vagy mégis elmondta élményeit.
Ez történt Carlos de los Santos mexikói UFO-szemtanúval is, amikor kocsijával éppen egy tévéstúdióba tartott, hogy ott interjút készítsenek vele az élményeiről. Útközben két fekete autó szegődött a nyomába, majd egy megfelelő helyen elé vágtak és feltartóztatták. Az egyik járműből egy fekete ruhás férfi szállt ki és a következőket mondta a megrémült los Santosnak:
Figyeljen rám, ember! Ha fontos az ön számára a saját és a családja élete, akkor ne beszéljen többet senkinek arról, amit látott!
Két héttel ezután los Santos mégis elment a stúdióba és beszámolt a megfigyeléseiről. Ám a fenyegetés ellenére semmi sem történt sem vele, sem a családjával. A fekete ruhások körüli rejtélyeknek ez az egyik legfurcsább mozzanata. Amennyiben a felkeresett személy nem hallgat a figyelmeztetésre és továbbra is folytatja tevékenységét, semmiféle atrocitás sem következik be. Legtöbbször semmi sem történik, de a legrosszabb esetben is csak további látogatások vagy kellemetlenkedő telefonhívások zavarják az illetőt. Pedig a beváltott fenyegetések legalább igazolhatnák a jelenség valódiságát.
A népszerű amerikai UFO-szerző, Brad Steiger azt állítja, hogy több száz kutatót és szemtanút látogattak meg ilyen titokzatos férfiak, ám konkrétan és kellő részletességgel csak talán tucatnyit tud felsorolni.
John Keel, aki szintén otthonosan mozog az UFO- kérdésben, és más természetfölötti jelenségek kutatásában, hasonlóan vélekedik. Elismeri, hogy időnként felbukkannak titokzatos látogatók. akik sötét ruhákat viselnek, és fekete limuzinokkal közlekednek, de mivel az elfogadhatóan dokumentált esetek száma elenyésző, Keel hajlamos az egész jelenséget sokkal inkább a legendák körébe sorolni.
Keel ezen kijelentésével el is érkeztünk az ufológiában oly sokszor feltett kérdéshez: vajon valós jelenséggel állunk szemben vagy csak kitaláció az egész? Elkönyvelhetjük-e az egész jelenséget érzékcsalódásnak, a képzelet játékának vagy a túlfűtött fantázia termékének? Az egyik kontakt például váltig meg van győződve róla, hogy a fekete ruhások valójában a maffia emberei, míg mások szerint démoni lények, a sötétség terjesztői, akik a tudás terjedésének gátjai.
Megint más elméletek szerint a fekete ruhások a föld alól jönnek, olyan titokzatos közösségekből, amelyek a Himalája, a Góbi-sivatag vagy a dél-amerikai dzsungelek alatt élnek.
Ám van az egész jelenségnek egy igen érdekes motívuma, amely szinte minden egyes alkalommal felbukkan és talán kulcsot ad a rejtély megfejtéséhez. Ez a részlet pedig az, hogy a fekete ruhások gyakorta rendelkeznek olyan információkkal, amelyek csakis kizárólag az érintett személy számára ismeretesek.
Ezeket nem olvashatták újságban, könyvben, nem hallhatták a rádióban vagy televízióban és semmilyen más módon nem szerezhettek róla tudomást. Ezek az információk csakis a szemtanú vagy a kutató előtt ismertek. Ez azt jelenti, hogy a fekete ruhások ugyanazt tudják, amit a felkeresett személy.
A másik különös szokásuk, hogy mindig akkor látogatják meg a célszemélyeket, amikor azok egyedül vannak. E két mozzanat arra utal, hogy a fekete ruhások és az áldozataik között valamiféle lelki kapcsolat, paranormális összeköttetés létezik. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felkeresett személy miként értelmezi a találkozót.
Ha megretten, akkor úgy tesz, mint dr. Hopkins és hallgat a fekete ruhásokra. Ha nem tulajdonít nekik túlzott jelentőséget, akkor los Santos példáját követve tovább folytatja munkáját. Mindehhez a már így is meglehetősen sok valószínűtlen aspektushoz, hozzáadódnak egyszerűbb, mond-hatni hétköznapibb dolgok is.
Vegyük például a fekete limuzinokat. Hol tárolják őket? Hol javíttatják, ha szükséges? Hogyan lehetséges, hogy soha egyetlen baleset vagy útszéli lerobbanás sem történik velük? Hol tankolnak? Ezek csak egyszerű kérdések, amelyek felmerülnek bennünk a fekete ruhások létezésének kutatásakor.
Maga a jelenség is zavaros, hiszen a fekete ruhásokkal való találkozásokról szóló beszámolók a könnyen hihetőtől a teljesen elképzelhetetlenig terjednek. Hiszen egy olyan beszámoló, amikor valaki hamis személyazonossággal felkeres egy embert és felszólítja a kutatásainak befejezésére, semmi olyasmit nem tartalmaz, amit kétségbe vonhatnánk.
Ugyanakkor az, hogy két fekete ruhás anélkül gázoljon át egy sáros földdarabon, hogy semmiféle nyomot se hagyjanak, már sokkalta hihetetlenebb. Természetesen vannak sokkal bonyolultabb esetek is, amelyek a realitás és a fantázia határán egyensúlyoznak.
Ramona Clark UFO-kutató Az igazság a fekete ruhás férfiakról című könyvében beszámol egy névtelen UFO-kutató élményeiről. A kutatót egy alkalommal három fekete ruhás férfi tartóztatta fel az utcán. A legfurcsább azonban nem maga a találkozás volt, hanem a kocsijuk ablakán látható jel.
Ez a szimbólum olyan erős hatással volt az áldozatra, hogy saját bevallása szerint életében annyira nem félt semmitől, mint akkor ott attól a jeltől. Az első találkozást további zaklatások követték. Telefonhívások zavarták és illetéktelen behatolások történtek a lakásába.
Később a kutató hangokat kezdett hallani és különös formákat látott a bezárt házban. Sötét Cadillacek köröztek a háza körül és követték őt, akárhová is ment. Egyszer, amikor maga is autóban ült, az egyik ilyen limuzin majdnem végzetes balesetbe sodorta.
A férfinak rémálmai voltak, egyszerűen képtelen volt kipihenni magát. Fáradtsága miatt munkahelyén is problémák adódtak, és elbocsátással fenyegették. Vajon mindez csak az ő képzeletében történt meg? Könnyű lenne azt felelni, hogy igen. De egy alkalommal az egyik barátja is szemtanúja volt annak, hogy a háza előtt egy különös férfi járt fel és alá, mintha csak várna valakire. Az illető magas volt, talán ötven év körüli és teljesen feketébe volt öltözve…
Tudom, hogy mik az UFO-k – állította Albert Bender, egy amerikai UFO-kutató szervezet igazgatója. Sajnálatos módon azonban felfedezéseit nem oszthatta meg velünk, mert három fekete ruhás férfi fenyegette meg.
Bender saját újságjában, a Space Review-ben kívánta publikálni kutatási eredményeit, de mielőtt a nyilvánosság elé állt volna, elküldte felfedezésének vázlatát véleményezésre egy kollégájának.
A válasz három idegen megjelenése volt. Bender az otthonában tartózkodott, amikor váratlan szédülés fogta el és ezért ledőlt az ágyra. Hirtelen há-rom alakot vett észre, bár arról fogalma sem volt, hogy azok miként kerültek a lakásába. Mindegyik látogató feketébe volt öltözve, olyanok voltak akár a papok.
Egyforma kalapot viseltek, amely részben beárnyékolta az arcukat. Mindhármuk szeme izzott és egyenesen a kutatóra bámultak. Bender szerint ekkor szinte elviselhetetlen fejfájás tört rá. A hívatlan látogatók egyíke ezután telepatikusan megszólította. Közölte, hogy Bender feltételezései az UFO-k eredetéről és mibenlétéről helyesek. Az egyik fekete ruhás nyomatékként elővette Bender anyagát, amelyet barátjának küldött átnézésre.
Az idegen további információkat is közölt a kutatóval, amelyek megvilágítottak számára néhány, ez ideig homályos pontot az elméletében. Bender azonban nem örülhetett ennek, mert az ismeretlen felszólította, hogy ne beszéljen senkinek a felfedezéseiről.
Hasonlóan próbálták meg elhallgattatni Robert Richardsont is, aki egy nem mindennapi esettel kereste fel az APRO, egy amerikai UFO-kutató szervezet munkatársait. Richardson az egyik éjszaka hazafelé tartott kocsijával, amikor egy kanyarból kiérve nekiütközött egy UFO-nak, amely az úttesten állt.
Az űrhajó azonnal a levegőbe emelkedett és eltűnt. A rendőrség csak Richardson kocsijának féknyomait találta meg a helyszínen. A férfi azonban másnap visszatért és rábukkant egy kicsiny fémdarabra, amely szerinte a földönkívüli járműről vált le. Három nappal később két fekete ruhás férfi kereste fel Richardsont és tíz percen keresztül faggatták az esetről.
Nem igazolták magukat és furcsamód Richardson sem kérte őket erre. A látogatók nem voltak barátságtalanok és nem is fenyegették meg a férfit. Richardson megfigyelte a kocsijukat is: egy új állapotban lévő, de tizenöt éves Cadillac modellt látott. Megjegyezte ugyan a rendszámot, de arról kiderült, hogy az sosem került kiadásra.
Egy héttel később ismét két férfi érkezett, akik ezúttal megpróbálták meggyőzni Richardsont, hogy valójában semmi sem történt azon az estén. Erre ő elmondta, hogy már tájékoztatta az APRO kutatóit. Ekkor a fekete ruhások közölték vele, hogy amennyiben nem akarja, hogy a feleségének bántódása essék, akkor visszaadja azt a fémdarabot, amit az úton talált.
Richardson megdöbbent, hiszen a tárgyról csak ő és felesége, valamint két kutató tudott. Érdekes módon ez a két fekete ruhás férfi vadonatúj évjáratú autót használt.
De vajon kik ezek a titokzatos fekete ruhások? A megfigyelők két csoportról szólnak. Az egyik a kissé robotszerű mozgású és viselkedésű, de megjelenését tekintve emberhez hasonló személyek típusa.
A másik csoport inkább a földönkívüliekhez hasonlít, alacsonyak, szemük ovális és bőrük sötétebb, majdnem olajbarna. Tipikus esetben a fekete ruhások nem sokkal az UFO-észlelés után keresik fel a szemtanút, még jóval előbb, hogy az beszámolhatott volna az újságoknak vagy akár valamely UFO-kutató szervezet munkatársának.
Ebből az következik, hogy a látogatók más forrásból nyerik az információikat. Ezek a források meglehetősen megbízhatóak, mert a fekete ruhások pontosan tudnak minden apró részletről.
A látogatás általában akkor történik, amikor a szemtanú egyedül van a lakásában vagy az utcán. A fekete ruhások legtöbbször hárman vannak és csak kivételes esetekben vannak köztük nők.
Rendszerint félrevezetik a felkeresett személyeket, és azt állítják, hogy valamely hatóság, vagy a CIA, FBI, illetve a hadsereg tagjai. Öltözetük is ezt sugallja, ruházatuk pontosan megfelel egy titkos ügynök sztereotip viseletének. A ruhadarabok mindig tiszták, vasaltak és úgy tűnik, első alkalommal viseltek.
Esetenként mutatnak igazolványt, de mivel az emberek többsége nemigen látott azelőtt ilyet, ez nem bizonyíték. Azon ritka esetekben, amikor sikerül a személyazonosságuk után érdeklődni, mindig zsákutca várja a kutatókat.
Arcuk legtöbbször érzelemmentes, mozgásuk merev és gyakran bizonytalan. Mindig hűvösek és udvariasak, viselkedésük inkább fenyegető, mintsem barátságos, ám agresszivitásnak nyoma sincs bennük.
A beszélgetések nem társalgás, hanem kissé kihallgatás jellegűek és mindig tartalmaznak valamiféle fenyegetést. Habár gyakorta tesznek fel kérdéseket, ezekre a legtöbbször maguktól is tudják a választ.
Beszédük mindig tökéletes, ám szófordulataik gyakran nevetségesek. Több esetben olcsó krimikből vett mondatokat használnak. Jellemző továbbá, hogy a fekete ruhások csak hosszabb-rövidebb ideig működőképesek. Egy bizonyos idő eltelte után távozniuk kell, pirulákat kell bevenniük vagy vizet inniuk, de megfigyelték már azt is, hogy ilyenkor a látogatók mozgása és beszéde lelassul, továbbá erőtlenné válnak.
A fekete ruhás férfiak kedvelik a nagy fekete autókat, mint például a Cadillac vagy a Lincoln. A kocsik mindig vadonatújak, bár évjáratuk gyakran több tíz évvel ezelőtti. A rendszámtáblák utáni nyomozás mindig eredménytelen, a nyilvántartásokban nyoma sincs ilyen azonosítónak.
Gyakran állnak értetlenül és megbabonázva olyan hétköznapi dolgok előtt, mint például a golyóstoll vagy az evőeszközök. Egy alkalommal egy idegen betévedt egy étterembe és érdeklődve figyelte a többi embert. Amikor neki is meghozták, amit rendelt, nem tudott mit kezdeni az evőeszközökkel, és csak utánozni próbált másokat.
Végül a pincérnő segített neki, mire az illető olyan mohón kezdett enni, mintha legalább egy hete éhezne. Amikor az alkalmazott megkérdezte, hogy honnan érkezett, a fekete ruhás csak annyit válaszolt, hogy egy másik világból.
