A Mátrix fogságában

Az elmúlt évek egyik legtöbbet vetített és komoly érdeklődést kiváltó filmje a Mátrix (The Matrix) volt, amelynek forgatókönyve a következő  a mesterséges értelemként (artificial intelligence) megnevezett gépek irányításuk alá vonták a Földet és az emberi fajt csupán energiaforrásként használják, miközben az emberek egy mesterségesen létrehozott világban élnek.

A„Mátrix”, egy virtuális valóságot generáló számítógépes program igen fejlett formáját takarja.„Neo”, a film főszereplője ebben a rendszerben él, egy hatalmas szoftvercég számítógép-programozójaként dolgozik. Azt hiszi, hogy élete, így a 20. század vége felé, valóság. Pedig valódi teste egy folyadékkal teli, membrán borítású, kapszulához hasonló helyen található,2199-ben.

Azt látja, amit itt mutatnak neki, azt éli át, amit éreztetnek vele. És bár fizikailag egészen más térben és időben van, ő úgy gondolja, számítógép programozó, aki a város forgatagában jön-megy.

Röviden, egy „Mátrix”-nak nevezett mesterséges világban azt álmodja, hogy valóságos életet él.„Morpheus”, egy másik karakter, tudatában van az igazságnak: annak, hogy Neo képzeletbeli világban él.A filmben végig ez az, amit Neónak mesél. Bizonyítékokat sorol fel, melyekkel azt igazolja, hogy mindannak, amit Neo eddig látott, hallott, szagolt, ízlelt vagy érzett, nincsen fizikai megfelelője. Képzeletbeli képek ezek, amiket Neo elméjének vetítenek. Szereplője ebben a rendszerben él, egy hatalmas szoftvercég számítógép-programozójaként dolgozik. Azt hiszi, hogy élete, így a 20. század vége felé, valóság. Pedig valódi teste egy folyadékkal teli, membrán borítású, kapszulához hasonló helyen található, 2199-ben.

Virtuális valóság és elektronikus jelekből álló világ

Napjaink technológiájának fejlődése eredményeként, különféle lehetőségek nyílnak arra, hogy az ember nagyon valószerű benyomásokat élhessen át „külvilág” vagy „anyag” jelenléte nélkül. Főként az utóbbi években virágzásnak indult „virtuális valóság”, meggyőző bizonyítékokat vonultatott fel a témát illetően. A virtuális valóság legegyszerűbb formája az, amikor számítógép szimulálta háromdimenziós képeket, bizonyos segédeszközök használatával,„valódi világként” mutatunk az embereknek.

Manapság az élet számos területén, a legkülönfélébb célokkal használják ezt a technológiát, és „mesterséges valóságnak”, „virtuális világnak” vagy éppen „virtuális közegnek” nevezik őket. A virtuális valóság lényege, hogy az ember, bizonyos apparátusok használatával, valóságnak véli a látottakat és ezzel becsapja magát. Az utóbbi években a virtuális valóság kifejezés mellett az „immersive” szót is használják, mely azt jelenti „elmerülni, elragadni”. (Immersive Virtual Reality: Magával ragadó virtuális valóság)Az eszköztár, amellyel létrehozhatunk egy virtuális világot, megegyezik öt érzékszervünk felépítésével. Létezik például olyan kesztyű, amellyel, a kesztyű belsejében lévő mechanizmusoknak köszönhetően, jelek továbbíthatók viselőjének ujjbegyéhez. Ezek a jelek eljutnak az agyba, olyan érzést keltve az emberben, mintha egy selyemanyagot vagy egy érdes, göcsörtös felszínű vázát tapintana, annak ellenére, hogy nincs is a környezetében ilyesmi.

Az egyik fontos terület, ahol a virtuális valóságot bevetették, az orvostudomány. A michigani egyetemen az orvostanhallgatókat, és különösen a sürgősségi ellátás személyzetét, egy modern felszereltségű, mesterségesen generált műtőben tanítják. Egy szoba padlójára és falaira műtőre jellemző képeket, közepére pedig műtőasztalt illetve „beteget” vetítenek. Az orvostanhallgatók, miután magukra öltötték háromdimenziós szemüvegeiket, megkezdik a műtétet ezen a virtuális betegen.

A Mátrix című filmben is megfigyelhető ehhez hasonló dolog: a film két főhőse egy-egy karosszékben fekszik, amikor azonban idegrendszerüket a számítógéphez kötik, teljesen más helyszíneken látják saját magukat. Az egyiken még keleti sportokat űznek, más alkalommal pedig, teljesen más ruházatban, egy forgalmas utcán sétálnak. A film főszereplője Neo, valóságosnak érzi ezeket a helyzeteket, és kijelenti, nem hisz abban, hogy ez egy számítógép szimulálta látvány lenne.

Ekkor azonban a jelenet hirtelen megáll, végül is ez győzi meg őt arról, hogy az általa valóságnak hitt világ valójában egy kép.A film egyik jelenetében Neo, fején kábelekkel, rendezetlen öltözékben egy meglehetősen ócska karosszékben fekszik. A programbetöltését követően azonban teljesen máshol találja magát. Ruházata is megváltozott, haja megnőtt. A szimulált környezetben merőben máshogy néz ki, mint valójában.

Morpheus : Ez, a construct. Ez a letöltőprogramunk. Bármit letölthetünk: ruhát, felszerelést, fegyvert, kiképzőszimulátort. Akármit, ami csak kell.

Neo : Mi most egy computer-programban vagyunk?

Morpheus : Olyan nehéz ezt elhinni? Más a ruhád, eltűntek a fejedről és a karodról a csatlakozók. Más lett a hajad is. Jelenlegi külsőd úgy hívjuk, maradandó önkép. A szellemi kivetülése digitális valódnak.

A beszélgetésből kiderül: Neo nagyon is valóságosnak véli a látottakat. Nem akarja elfogadni az igazságot. Ekkor kerül sor a következő beszélgetésre Neo és Morpheus között. Morpheus, Neóval ellentétben, tudatában van a tényeknek:

Neo : Ez nem valóság? (és rámutat a fotelre)

Morpheus : Mi a valóság? Hogyan határoznád meg? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, akkor a valóság csupán az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.A nagy tudású Morpheus megmutatja Neónak, hogy a világ, amit valóságnak hisz, tulajdonképpen nem más, mint szimuláció.

Ebbe minden beletartozik, amit csak lát. Az autók, a város zaja, a forgalom, a felhőkarcolók, az óceán, az emberek, röviden, minden csupán egy számítógépes program kivetülése az elmében. Ha figyelünk, észrevesszük, hogy Morpheus, fenti szavaiban tudományosan magyarázza meg: a valóságnak hitt benyomások az agyba futó elektronikus jelek értelmezései. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, könyveink magyarázataiból egy rész így hangzik: Világunkról alkotott minden tudásunk öt érzékszervünk közvetítésével jut el hozzánk. Ez azt jelenti, hogy az általunk ismert világ az, amit szemünkkel látunk, kezünkkel tapintunk, orrunkkal megszagolunk, nyelvünkkel megízlelünk, fülünkkel pedig hallunk.

Mivel születésünktől fogva ezektől az érzékszervektől függünk, soha nem is gondoltunk arra, hogy a „külvilág” más is lehet, mint amit mi érzékelünk. Jóllehet, ma már számos tudományág kutatásai teljesen más nézeteket vallanak és komoly kétségeket támasztanak bennünk érzékeink és az általunk tapasztalt világ felől. Ez az új koncepció a következő eredményre jutott: az, amit mi „külvilágként” érzékelünk, nem más, mint elektronikus jelek leképződése az agyban. Egy alma piros színe, egy deszka keménysége, sőt, az Ön édesanyja, édesapja, családja, minden tulajdona, háza, munkahelye és ezek a sorok is csakis és kizárólag egy az Ön agyában létrejövő elektronikus jelhalmaz. Amikor az ember azt mondja, „látok”, tulajdonképpen a szeme által felfogott ingerek nyomán létrejövő elektronikus jelek „eredményét” látja az agyban. Vagyis, miközben azt mondjuk, „látok”, gyakorlatilag agyunk elektronikus jeleit kísérjük figyelemmel. Minden kép, ami életünk során elénk tárul, egy néhány cm3-nyi látóközpontban jön létre. Ezek a sorok is, amiket Ön éppen olvas, a végtelen táj is, amit a horizont felé pillantva lát, ezen a parányi helyen képződik.

A dolgok, amiket látunk, tapintunk, hallunk, s amelyeknek az „anyag”, „világ”, „Univerzum” neveket adjuk, csakis és kizárólag agyunkban képződik elektronikus jelek. Ezen a ponton még meglepőbb igazság tárul elénk: agyunkban nincsenek sem színek, sem hangok, sem pedig képek. Agyunkban csakis és kizárólag elektronikus jelek vannak. Ez nem valami filozófiai nézet. Ez tudományos magyarázata érzékelésünk működésének.

A látás folyamata meglehetősen bonyolult lépésekben megy végbe. Ebben a folyamatban először a tárgy által visszavert fénynyalábok (fotonok) törnek meg a szemgolyó előtt található szemlencsén, majd fordított képként a szemgolyó mögötti retinára vetődnek. Az ingereket az itt elhelyezkedő sejtek elektronikus jelekké alakítják, majd az idegek segítségével az agy hátsó részébe, a látóközpont nevű kicsiny helyre továbbítják. Újabb műveletek sorozata folytán ezek a jelek képként jelennek meg az agynak ebben a központjában. Vagyis a látás maga valójában az agy egy parányi, hátsó, koromsötét helyén valósul meg, ahová semmilyen módon nem hatol be a fény.

Amint látjuk, párhuzam figyelhető meg a Mátrix című film által feldolgozott téma illetve azon tudományos igazságok között, amelyeket írásainkban tárgyaltunk. Akár a film párbeszédeit, akár fenti idézeteinket nézzük, mi csakis azokkal a képekkel állunk kapcsolatban, amiket az agyunkban láttatnak velünk. Bármilyen valóságosnak tűnik is, minden benyomásunk egy-egy megfejtés az elménkben. Ezért aztán soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mindaz, amit látunk, a képek, amiknek részei vagyunk, nem mesterséges jelek folytán jönnek-e létre. Más szóval, soha nem tudjuk megmondani, mi a különbség valóság és álom között.

Gondolkozzunk most el egy kicsit ezen a témán, további részleteket ragadva ki a filmből.

Az álmokat és a valóságot nem lehet egymástól megkülönböztetni

A filmkockákon végigkísérhetjük, ahogyan Morpheus leleplezi az igazságot a főhős Neo előtt. Ezúttal, televízió által sugárzott képek alapján beszéli el, hogy Neo álomvilágban él, miközben azt hiszi, hogy élete valóság. A felhőkarcolók, az autók, a modern külső és minden egyéb apróság, amit Neo a Mátrixban lát, csupán benyomás. Ezeket a benyomásokat elméjének vetítik. A világ helyzete akkortájt merőben más; a világ egy romokban álló, lepusztult bolygó. Neo azt hitte, hogy a valódi világban él, egészen addig, amíg fel nem fedték előtte az igazságot. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy élete valóság. Pedig éveken keresztül becsapta magát egy álomvilággal.

Morpheus : Ez, az általad ismert világ, ahogyan a 20. század végén létezett. Most már csak része egy neuroaktív szimulációnak. Ezt hívjuk „Mátrixnak”. Eddig álomvilágban éltél. Ez itt a világ, ahogyan ma létezik… Isten hozott a valóság sivatagában…

Ha sohasem juthatunk el a „külvilághoz”, honnan tudhatjuk, hogy ez a világ valóban létezik? Természetesen nem tudhatjuk. Ellenkezőleg, ha minden tárgy csak benyomások összessége, a benyomások pedig csak az elmében léteznek, az, ami számunkra létezik, a benyomások világa. Az egyetlen világ, amit ismerünk, elménkben létezik, ott ölt alakot, ott kap hangot és ott nyer színeket. Röviden, olyan világ, amely az elménkben születik, s az egyetlen világ, amelynek létezésében bizonyosak lehetünk. Azt pedig soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy azoknak a benyomásoknak, amiket az agyunkban szemlélünk, van anyagi megfelelője. Ezek az ingerek érkezhetnek egy „mesterséges” forrásból is. Ezt a következő példával szemléltethetjük: Először képzeljük el, hogy agyunkat kiveszik a testünkből és egy üvegedényben mesterségesen tartják életben. Helyezzünk mellé egy számítógépet, amely képes mindenféle elektronikus jel létrehozására. Aztán mesterségesen hozzunk létre és mentsünk el ebben a számítógépben mindenféle közeget az ahhoz tartozó képekkel, hangokkal, illatokkal.

Kössük a gép elektronikus vezetékeit az agy érzékelő központjaihoz és adjuk át az agynak az elmentett információt. Az Ön agya (vagy más néven „Ön”), ezeket a jeleket felfogva, azt a környezetet fogja látni és megélni, ami a jeleknek megfelel. Mondjuk, hogy ezzel a számítógéppel az Ön saját külsejét illető információkat is tudunk továbbítani. Ha például mindazokat az elektronikus jeleket továbbítjuk az Ön agyába, amit egy asztalnál ülve lát, hall és tapint, az Ön agya azt fogja hinni, hogy Ön egy üzletember, aki az irodájában ül. Ameddig a számítógép által keltett ingerek tartanak, addig a képzeletbeli élet is tart. Arra pedig, hogy pusztán egy agyról van szó, Ön semmilyen módon nem fog tudni rájönni. Mert elegendő az agy megfelelő központjait a megfelelő módon stimulálni ahhoz,hogy abban létrejöjjön egy világ. Ezek a stimulációk érkezhetnek valamilyen mesterséges forrásból, például egy felvevő készülékből, de lehet más eredetük is.

Benyomásaink élethűek  ez azonban nem bizonyítja, hogy a külvilágban a benyomásoknak anyagi megfelelőjük lenne

Soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy benyomásainknak van-e anyagi megfelelőjük. Hiszen nincs is szükségünk a külvilágra ahhoz, hogy agyunkban benyomások képződjenek. Manapság ezt a tényt szimulátorok és számos más technikai vívmány bizonyítják a legkézenfekvőbben. A film főhőse Neo is, teljesen valóságosnak találja a szimulált környezetet, amelybe azért lép be, hogy tanuljon. Olyannyira, hogy azt gondolja, egy verekedés kimenetele az izmok erejétől függ.

Azt hiszi, a szimulált környezetben valóban azért marad életben, mert lélegzik. Pedig valójában teste egy karosszékben fekszik miközben egy számítógéprendszerre van kapcsolva.

Tank : Mit szólnál egy kis küzdősporthoz?

Neo : „Jujitsu”. Megtanulok Jujitsu-zni?

A betöltés után…..

Neo : Tudok Kung-fu-zni.

Morpheus : Mutasd.

Morpheus : Ez egy edzőprogram. Hasonló a mátrix programozott valóságához. Ugyanazok az alapszabályok, mint például a gravitáció. Tudnod kell, hogy ezek a szabályok olyanok, mint egy számítógéprendszerben. Némelyik megkerülhető. A többit megszegheted.

Napjainkban, a filmbélihez hasonló technikával, az az érzékeltethető az emberben, hogy igencsak változatos helyeken fordul meg. És ezek az emberek ilyenkor úgy reagálnak, mintha valóság lenne az, amit látnak, hallanak vagy tesznek. Ha például egy szobanagyságú kockában a falakra és a talajra térhatású képeket vetítenek, elég felvennie egy térhatású szemüveget, aki oda belép, más-más helyszínekre csöppen. Ahogy körbe sétál, mintha egyszer egy vízesés mellett haladna el, másszor egy hegy csúcsán vagy egy hajó fedélzetén lenne a tenger kellős közepén. Vannak olyan bukósisakok, amelyek háromdimenziós képeket generálnak, a mélység és a tér érzetét keltve az emberben. A képeket az ember saját méretével arányosnak látja és egy kesztyűvel vagy hasonló eszközök segítségével a tapintás érzete is biztosítva van. Ily módon az ember megérintheti a virtuális világ tárgyait és a helyüket is megváltoztathatja. Ilyen helyzetekben a látottakhoz kapcsolódó hangok is rendkívül hitelesek. A hangot minden irányból, különböző mélységekben lehet produkálni. Egyes adaptációk képesek arra, hogy ugyanazt a virtuális valóságot mutassák a világ különböző pontjain található embereknek.

Így például lehetséges az, hogy a világ más-más pontján, más-más földrészen élő három ember azt lássa, amint a többiekkel együtt felül egy versenymotorra, vagy egy tárgyalást követően eszmét cserél. Ezek a példák azt mutatják, nem feltétel a külvilág léte ahhoz, hogy valamilyen környezetben lássuk magunkat.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend