A halottidézés szertartása az ókori Egyiptomban

A halottidézés a mágia legősibb műveletei közé tartozik. Szertartásai már az ókorban ismeretesek voltak, különösen Egyiptomban.

Egyiptom ezoterizmusa ugyanis éppen a titokzatos feltámadás küldetése, melyet az ember reményként hordoz magában valahol személyisége archaikus rétegeiben.

A halottidézés különösen a késői korban volt elterjedt. Vannak leírások, melyek halotti szellemek megjelenéséről beszélnek, és ezekben a szellem kapcsolatba is lép az élőkkel.

A Thébában talált görög és néha kopt nyelvű, nagy Párizsi-varázspapirusz közöl egy érdekes eljárást halotti szellem előhívására. Meg kell szerezni hozzá a múmia pólyájának egy darabját, majd imádságot kell mondani a Napistenhez.

A Nap éjjel végighalad a halottak birodalmán, ezért arra kérik, küldjön fel onnan éjfélkor egy lelket, mégpedig azt, melynek lepléből egy darab a mágus birtokában van. A szellem azután majd tudtára adja megidézőjének, miben és mikor tud a segítségére lenni.

A halottidézés mágikus formulái jórészt az Egyiptomi Halottaskönyv egyes fejezeteiben vannak elrejtve. A könyv maga is figyelmeztet, mikor hasonló részek tárulnak az olvasó elé:

„Azok, kik nem nyertek beavatást, nem sejtik, mi rejlik e szavak mögött; mert ez olyan titok, mely a nagy tömegek számára teljesen ismeretlen. Ne oszd meg mással, mint saját atyáddal és fiaddal. Tudd meg: ezt a nagy titkot, melyet senki sem ismer, éppen most közölték veled.”

A figyelmeztetés ellenére az avatatlan előtt továbbra is áthatatlanul lebeg Ízisz fátyla. A halottidézés során meg kell nyitni a szellemvilág kapuit, melyen keresztül a szellem kijöhet. A négy kapu megfelel a négy őselemnek.

A halottidézésről számos elbeszélés is tanúskodik. Egy i.sz. III-IV. századból származó regény hősei eljutnak Egyiptomba. A szerző, Heliodorosz egy hátborzongató halottidézési jelenetet ír le, mely szerint egy egyiptomi-perzsa ütközet után a holtakkal borított csatamezőn az egyik főszereplő, Kharikleia és egy Kalaris nevű egyiptomi pap véletlenül tanúi lehetnek, hogyan kényszeríti vissza egy elkeseredett öregasszony elesett fiát néhány percre az életbe, hogy megtudja tőle másik fia sorsát.

„Mikor az öregasszony úgy vélte, hogy már senki sem látja, mindkét oldalon máglyát gyújtott, s közöttük terítette ki fia holttestét. A keze ügyében álló háromlábú bronzüstből egymás után három agyagedényt emelt ki: az elsőből mézet, a másodikból tejet, a harmadikból bort öntött a gödörbe, aztán búzalisztből készített, ember alakúra font kalácsot vett elő, megkoszorúzta babérlevéllel meg köménnyel, és a gödör fenekére hajította.

Utoljára kardot ragadott a kezébe. elkezdte eszelősen suhogtatni a fegyvert, mindenféle barbár és idegen hangzású szavakkal könyörgött a Holdhoz, majd hirtelen felmetszette a karját, s a kiömlő vért babérágba törölve meghintette a két máglyát.

Más, hasonlóképpen titokzatos ténykedései után fia holttestére hajolt. Valamiféle varázsigéket mormolt a fülébe, s bűvös erejű ráolvasásaival végül életre keltette, sőt arra is kényszerítette, hogy feltápászkodjon…”

Az idézés világosan megkülönbözteti a négy őselemet, amellyel az öregasszony dolgozik. A méz, a tej és a bor a víz, hármasságuk a Hold három arcát hivatott jelképezni. A kalács a föld, a kard a levegő, a máglyák a tűz.

Egyiptom szellem

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend