6 legendás szerencsét hozó tárgy, és annak eredete

Hiszünk bennük. Mániákusan kapaszkodunk a pénzfánkba. Szorongatjuk a négylevelű lóherénket és simogatjuk a Feng Shui elefántjainkat meg puszilgatjuk a vigyorgó, kissé molett Buddhánkat.

De azt is tudjuk miért tesszük ezt? Honnan az ötlet, hogy ezek szerencsét hoznak?

A patkó

Az első patkó, amit valaha is találtak, az etruszkoktól származik ie. 400-ból. Valószínűleg a vándorló kelta törzseknek köszönhető, hogy Észak-Európában is megjelent, mivel ezek a kelták patkókat lógattak fel az ajtóban annak érdekében, hogy kivédjék a gonosz tündéreket, akik az erdőkben élnek.

szerencsepatkó

Az a legjobb, ha a patkó vasból van, ugyanis a tündérek félnek a fegyverektől, ergo a vastól.

Másfelől a kelta hold isten félhold szimbólumával is azonosították és azért kellett felfelé állítani, mert a végén gyűjtötte be a szerencsét. Amikor lefele áll, akkor kiömlik belőle.

A fán lekopogni

Ennek a szokásnak még nem egészen világos az eredete. De annyi biztosnak látszik, hogy az ősi pogányok használták, mivel a hitük szerint az erdőkben, vagyis a fákban lakoznak a nagy hatalmú szellemek, akiknek kopogással köszönték meg, ha valami jó érte őket vagy elkerülte őket a  balszerencse.

fán lekopogni

De elvileg fordítva is működhetett, hogy azért koppintottak a fára, hogy az erdő szelleme ne hallja dicsekvésüket, és ne irigyelhesse meg szerencséjüket, hogy aztán jöjjön és elvegye tőlük.

Ugyanakkor van egy keresztény verzió is, akik szerint a fa a kereszt fáját szimbolizálja, és ha ezen koppintunk hármat (ami a Szentháromság szimbóluma), a Gonosz nem hallja meg jó szerencsénket, így nem is teheti tönkre azt.

Szerencsesüti

Talán már te is kipróbáltál egy ilyen szerencsesütit mikor a kínaiban ebédeltél. Hiszen izgalmas dolog elolvasni a neked szóló bölcsességet, illetve a várható szerencsét. Igaz, ami igaz, itthon nincs akkora kultusza, de Amerikában és Kanadában meg vannak érte őrülve az emberek.

Sokan azt hiszik, hogy a szerencsesüti kínai eredetű, mivel a rendkívül gyakori kínai éttermek árusítják szerte a világon.

szerencsesüti

Az igazság az, hogy 1914-ben a japán Makoto Hagiwara találta fel San Francisco-ban. A sütik alapja valószínűleg a japán szerencse keksz a tsujiura Senbei. Ezek rizs sütemények szerencse papírokkal a belsejében, amit a japán szentélyekben készítettek a 19. században.

A népszerűségét megint csak a Kaliforniában találtható kínai éttermek adták, ahol sok japán bevándorló megfordult a 20. század elején.

A japán vonalat még egy 2008-as New York Times  cikk is igazolja, amelyben egy japán folklórkutató hatéves vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a szokás igenis japán eredetű. Ezt egy 1878-as kép is bizonyít, amin egy férfi éppen ilyen sütit készít. A kutató Kyoto környékén talált pár napjainkban is működő családi pékséget, amelyek évtizedek óta hasonló sütiket készítenek.

Gris-gris zsák

A mojo zsákocskát más néven gris-gris zsáknak, jujunak és jomonak is szokták nevezni. A Karib térségekben wanga illetve oanga néven ismerik. Senkit ne tévesszen meg, aki ezekről olvas, mert ugyanarról a zsákról van szó, csupán kontinensenként máshogy nevezik.

Eredetileg Afrikából származik, ahol olyan talizmánnak számít, amely megvédi a viselőjét a gonoszságtól vagy szerencsét hoz.

Gris-gris zsák

Leginkább az afrikai vudu vallás egyik eszköze és az Amerikába került rabszolgák révén került a köztudatba ennek a remek kis amulettnek a létezése és használata. Persze régen sokan hitték, hogy valójában a fekete mágia eszköze, amely akár testi és lelki károkat képes okozni.

Mindennek ellenére, ma is nagyon népszerű és közkedvelt dolog, amelynek nagy mestereit Afrikában, Haitin, Cajunban és Louisiana-ban találni. Annyira elterjedt lett az afro-amerikaiak által, hogy manapság ezt külön (vallás) ágnak tekintik, amit hoodoonak neveznek.

Általában egy kis textilzsák, amiben kövek, csontok, növények, kis papír igézettel, körmök, olaj, haj, temetőföld vagy más személyes tárgyak lehetnek.

Jin Chan béka

Az ismert „pénz varangy”, a Jin Chan, vagy Ch’an Chu, egy vörös szemű, háromlábú kecskebéka, ami hanyagul ül egy csomó érmén.

A legenda szerint Liu Hai Chan az Öt dinasztia korában (907-960) élt, és egy taoista szerzetes volt. A nevében is megjelenő Chan szó kínaiul „varangyot” jelent.

A taoista kolostorok mindig is a varázslat, a gyógyítás és spirituális titkok tárháza volt. Ezeket pedig felhasználják a Feng Shui-ban, illetve más szerencsét, gyarapodást hozó műveletekben.

A monda úgy szól, hogy a Varangy, alias Chan nevű szerzetes alakította át a varangyot, „pénzt gyártó varanggyá”. Hozzá kell tenni, Kínában nem különböztetik meg a békát a varangytól, mind a kettőt varangynak nevezik.

Jin Chan béka

De most jön a legenda. Liu Hai tudta, hogy egy béka él a kútban. Kifundálta, hogy pénzt csinál a béka segítségével. Egy madzagra több pénzérmét is felfűzött, és az egyik végét bedobta a kútba, amit persze be is kapott a béka.

Liu Hai pedig kihúzta a kútból. Innentől kezdve a szerzetes a békával járta az országot és azt hirdette, hogy az pénzt szül és hamarosan beindult a biznisz, ilyen pénzt szülő békákat kezdett el árulni. A pénzt meg természetesen szétosztotta a szegények között. Később pedig Liu Hai a szerencse és jólét istenévé avanzsált.

Maneki neko

A klasszikus legenda eredetében egy csődbe jutó üzletember szerepel, aki befogad egy éhező macskát és annak ellenére, hogy nem volt pénze gondoskodott róla. Közben varázslatos módon az üzletember egészsége is visszatért. Majd egy nap, a cica hálából megállt a bolt előtt, és inteni kezdett a járókelőknek, hogy térjenek be a boltba. Mondani sem kell, egy integető macska mindenkit oda vonzott!

Ma már a babonaság megkülönbözteti azt, hogyha a cica a bal mancsát emeli, akkor a pénzt, a jó szerencsét hozza, avagy hívja. Ha a jobbat, akkor egészséget.

maneki neko

A további verziók így szólnak:

A feudális időkben, egy tehetős úr egy a Gotoku szentélyhez közeli fa alá menekül a vihar elől. A földesúr meglátja a szentély tulajdonosának macskáját, amint az a mancsával hívogatja az urat. A földesúr hallgat rá és követi.  Pár pillanattal múlva a fába villám csap. A tehetős gazda jó barátja lesz a szegény papnak. Amikor pedig később a hős cicus eltávozik, a földesúr elkészíti az első maneki nekót a macska emlékére.

A másik legenda egy öregasszonyról szól, aki szegénységében rákényszerült, hogy egyetlen macskáját is eladja. Elhatározásának estéjén, megjelent az álmában macska és azt tanácsolta neki, hogy készítse el a képmását agyagból.

Az asszony másnap meg is csinálta az agyagmacskát és bizony le volt döbbenve, hogy a szobor milyen gyorsan elkelt. Harmadnapra készített még vagy egy tucatot és azokat is elkapkodták az emberek. Az öregasszony rövid idő alatt meggazdagodott és imádott cicáját is megtarthatta.

forrás: Wadolowska Balogh Orsolya – noiportal.hu

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend