Főoldal / Parapszichológia / 4 államfő, akiket a megérzéseik vezéreltek

4 államfő, akiket a megérzéseik vezéreltek

megerzes-allamfok

Mindenkinek vannak megérzései, csak sokan nem vesznek róluk tudomást. Pedig természetünknél fogva adott a képesség, hogy meghalljuk a belső hangunkat, amely néha szabályosan üvölt, hogy mit ne vagy éppen mit tegyünk meg. Nem kivétel ez alól a most következő négy államfő sem.

Abraham Lincoln (1809–1865)

Az Egyesült Államok 16. elnökének egész életében jelen volt a természetfeletti. Fontos döntéseit álmok, látnokok és spiritiszta szeánszok segítségével hozta meg. Egyesek szerint az amerikai rabszolgák 1863-as felszabadítása egy fiatal médium, Nettie Colburn Maynard által jöhetett léte, aki túlvilági üzeneteket közvetített Lincolnnak a felszabadítás fontosságáról.

Lincoln felesége Mary Todd is gyakran részt vett a szeánszokon. Egyszer a testőrével együtt felmászott egy zongorára, ami csodálatos módon felemelkedett, s addig lebegett, amíg a médium által játszott darab nem fejeződött be.

Lincolnak is meg voltak a maga különleges megérzései. Két héttel az ellene elkövetett merénylet előtt megálmodta 1865. április 14-én bekövetkezett halálát.

„Álmomban döbbenetes csend vett körül, de távolról halk zokogás hallatszott, mintha többen sírnának. Felkeltem, és addig barangoltam az épületben, amíg eljutottam a keleti teremhez. Egy ravatalt láttam, amelyen egy temetésre előkészített holttest feküdt, körülötte pedig katonák álltak díszőrséget. Megkérdeztem az egyik őrt, hogy ki halt meg a Fehér Házban. Az elnök – felelte az egyik katona. – Meggyilkolta egy merénylő. Ekkor az egész tömeg hangos sírásban tört ki, amelyre felébredtem.

Ezeket mondta Lincoln három nappal azelőtt, hogy egy merénylő golyója végzett volna vele egy színházi páholyban. Az elnök holttestét később a Fehér Ház keleti termében ravatalozták fel, pontosan úgy, mint a baljóslatú álomban.

William Lyon Mackenzie King (1874–1950)

A kanadai államfő szintén hitt a túlvilág erejében. A naplójából is az derül ki, hogy hitt abban, hogy elhunyt politikusok szellemei állnak kapcsolatban vele. Amikor látogatást tett Angliában, a legfelkapottabb médiumokkal konzultált, közöttük Geraldine Cummins-szal, aki szellemek által irányított írásaival vált híressé.

William Lyon Mackenzie King

Franklin Roosevelt (1882–1945)

Az amerikai elnök is ugyancsak gyakran látogatta a „washingtoni látnok” néven ismert Jeane Dixont, akinek asztrológiai tapasztalatait Ronald Reagen (1911–2004) későbbi elnök felesége, Nancy szintén rendszeresen igénybe vette.

Franklin Roosevelt

Winston Churchill (1874–1965)

A brit miniszterelnök is állította, hogy több ízben is a megérzései mentették meg az életét. Még politikus karrierje előtt haditudósítóként dolgozott, és 1899-ben fogságba esett a Dél-Afrikában zajló második búr háborúban. Bár sikerült elmenekülnie, ám a vidéket nem ismerte. A megérzésére hallgatott, amikor egy brit polgárhoz kopogtatott be, hogy menedéket kérjen éjszakára. Pár nappal később tudta meg, hogy a környék összes többi házában üldözői kezére adták volna.

Churchill az első világháborúban több hónapig szolgált a Királyi Skót Lövészek egyik zászlóaljának parancsnokaként. Egy alkalommal úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz akarta volna kihúzni a lövészárokból. Jól is tette, hogy hallgatott a megérzésére, különben telibe találta volna a gránáteső.

Winston Churchill

1940-ben pedig éppen három minisztert látott vendégül a Downing Street 10. szám alatt. Már elkezdődött egy légitámadás, de a vacsora folytatódott, amikor Churchill egy hirtelen érzettől vezérelve felállt az asztaltól, és a konyhába sietett. Ellentmondást nem tűrő hangon kiparancsolta a személyzetet a helyiségből, majd visszatért az étkezőbe, és vendégeit is az óvóhelyre terelte. Három perc elteltével bombatalálat érte a ház hátsó részét, porig rombolva az ebédlőt és a konyhát.

1941-ben újabb robbantást élt túl Londonban, mikor is a légelhárító egységeknél tett látogatása után visszatért az autójához. Már nyitották is neki a bal oldali ajtót, ahol szokása volt ülni. Ám akkor a kivételes alkalomkor jobb oldali ülést választotta. Pár perc múlva az autó közelben felrobbant egy bomba. A légnyomás ereje két kerékre emelte a kocsit, de a másik oldalon ülő miniszterelnök súlyának hála szinte azonnal visszabillent az útra. Mikor felesége otthon megkérdezte, miért döntött úgy, hogy nem a megszokott helyére ül, az elnök ezt válaszolt:

„Amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy ismeretlen hang felszólított, hogy üljek át a kocsi jobb oldalára. Úgy éreztem, az őrangyalom azért oltalmaz, mert igazságos ügyet szolgálok.”

forrás: Wadolowska Balogh Orsolya – noiportal.hu