Az előző emberiségtől származhat a 290 millió éves emberi lábnyom

Egyre többen vonják kétségbe, hogy az emberiség fejlődése és korai történelme úgy zajlott le, mint ahogyan azt a tudósok állítják.

Számos bizonyíték támasztja alá, hogy az emberi faj és a civilizáció már évmilliókkal előbb kialakult, de többször is szinte teljesen kipusztult. Vajon miért titkolják az igazságot?

Lehetséges, hogy a világunk történelme, amit az iskolában tanítanak nekünk hibás? Hogy nem egészen úgy történtek a dolgok a régmúltban, ahogyan azt a történészek elképzelték?

Manapság már sokan tisztában vannak azzal, hogy minden, amit a távoli múltba vesző eseményekről tudunk, nagyrészt feltételezéseken alapul. Ha a történelem ezen építőelemei közül valamelyik hibás, az egész építmény instabillá válik, és hamarosan összedől.

Át kellene írni a történelem könyveket, de erre senki sem vállalkozik. Túl nagy káoszt okozna… Az evolúció, az emberiség eredete, sőt egész vallások kérdőjeleződnének meg. Ráadásul senki sem szereti beismerni, hogy az élete munkája egy tévedésen alapult és értelmetlen volt.

Manapság egyre gyakoribb, hogy a kutatók, a régészek és a tudósok olyan leleteket fedeznek fel, amelyek nem illenek a történelemről kialakított képbe, ezért inkább eltüntetik azokat, mintha nem is léteztek volna. Ennek ellenére a felfedezések kiszivárognak, és érdekes, hírlapi kacsának, hoaxnak tűnő hírként keringenek az interneten. De jó ha tudjuk, hogy bár elképesztőnek tűnik, ezek közül jó néhány valódi…

idovonal-evolucio

A most ismert tudományos tények szerint az első primitív főemlősök 55 milló évvel ezelőtt alakultak ki. Mindössze 800 ezer éve történt, hogy az emberiség ősének megnövekedett az agytérfogata, és elkezdett tűzet és eszközöket használni. Közvetlen elődeink 400 ezer évvel ezelőtt jelentek meg és kezdtek primitív településeket, kolóniákat alkotni. Majd 40 ezer éve a a Homo Sapiens hordák elárasztották Európát, kiszorítva vagy beolvasztva az addig ott élő Neandervölgyi embereket.

Ezen “történelmi tények” alapján igen heves vitát váltott ki az a 290 milló éves megkövesedett emberi lábnyom, amit Új Mexikóban találtak 1987-ben. Az ásatásokat vezető Jerry MacDonald már akkor sejtette, hogy egy olyan leletet sikerült a felszínre hozniuk, mely paradigmaváltást hozhat az emberiség történelmének kutatásában. A lelet egyértelműen nem volt hamisítvány, hiszen ehhez a földalatti zárványhoz a permi időszak óta senki nem nyúlhatott hozzá.

megkovesedett-labnyom
290 milló éves megkövesedett emberi lábnyom Új-Mexikóban

A nyom egy olyan földtani rétegben volt, ami a Perm időszakból származott. A perm vagy permi földtörténeti időszak 299 millió évvel ezelőtt kezdődött és legalább 251 millió éve végződött. A fanerozoikum földtörténeti idő hat időszaka közül az utolsó volt, a karbon időszakot követte.

Vagyis akadt egy lábnyom, mely 290 millió éves volt, és ellent mondott az eddig megismert emberi evolúciós idősíknak.

megkovesedett-labnyom02
Kínában is hasonló megkövesedett humanoid lábnyomot fedeztek fel

Többen úgy vélték, mivel elképzelhetetlen, hogy valóban emberi lábnyomról van szó, minden bizonnyal ősi életformák véletlenszerűen kialakult lenyomatáról lehet szó, ami csak alakjában hasonlít egy emberi nyomra. Persze a nyakatekert indoklást senki sem vette komolyan, hiszen 290 millió éve még se madarak, sem dinoszauruszok nem léteztek… De a tudományos világ az emberi lábnyom teóriát sem fogadta el…

dinoszaurusz-barlangrajz

Akkor hogyan került egy olyan kőzetrétegbe a nyom, amikor még semmiféle nagyobb életforma nem létezhetett? Erre a kérdésre csak úgy kaphatunk választ,

ha megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat,

és ahelyett, hogy bizonyosnak és megváltoztathatatlannak hinnénk a vaskalapos professzorok által felvázolt múltunkat, megpróbáljuk elfogadni az alternatív elméleteket. Ezek közül nem egy megmagyarázhatná a régészek által felfedezett anakronisztikus leleteket, a több millió éves furcsa tárgyakat, modern emberi nyomokat és csontokat.

megkovesedett-kalapacs
400 millió éves fémkalapács került elő egy bányából

Az egyik egyre népszerűbb ilyen teória az előző emberiség elmélete. Eszerint már egyszer kialakult az emberi civilizáció a bolygón, de egy globális katasztrófa szinte teljesen elpusztította azt és szinte minden életet a bolygón.

A túlélő lényekből évmilliók alatt végül ismét kialakult a ma ismert állatvilág, majd az ember is. A kataklizma olyan brutális lehetett, hogy szinte teljesen eltörölte az előző civilizáció és élővilág szinte minden nyomát. Ráadásul könnyen meglehet, hogy ez a folyamat már többször is megismétlődött. Némelyik civilizációt természeti csapás pusztíthatta el, míg mások lehet, hogy saját magukat semmisítették meg.

megkovesedett-labnyom03
63 millió éves cipőtalp lenyomat

Egyre nagyobb számban kerülnek elő ősinek tűnő, de modern világhoz kapcsolható leletek. Tárgyak, szerszámok, ékszerek, csontok, de még építmények is. Ezek a leletek általában eltűnnek, vagy valamelyik múzeum titkos raktárában porosodnak valamilyen nevetséges címkével ellátva… Az eltüntethetetlen építményeket pedig megmagyarázzák valamilyen természeti folyamattal, vagy a keletkezésüket egyszerűen egy számukra kedvezőbb idősíkba helyezik… A tudósokat pedig, akik a leletekhez kapcsolódó kérdéseket feszegetik, nevetségessé teszik, illetve évek (évtizedek) óta nem publikálhatnak, a szakma gyakorlatilag száműzte őket.

ember-es-dinoszaurusz-megkovesedett-labnyoma
Az emberi és a dinoszaurusz lábnyomok együtt kövesedtek meg – nem fiatalabb, mint 65 milló év

Pedig még a mostani összetákolt történelmünkben is akadhatunk nyomokra, amelyek az előző emberiség irányába mutatnak. Gondoljunk csak az ősi idegenekre, akiket a régmúltban istenekként imádtak, és akik technikai és mezőgazdasági tudással látták el a primitív emberiséget… Lehet, hogy csak túlélők egy csoportja lehetett, akik így próbálták átmenteni tudásukat az újonnan kialakuló világ számára, azaz nekünk.

forrás: napiufo.hu

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend